Almási Tibor: Egy ember, egy gyűjtemény (Győr, 1998)
A gyűjtő
A GYŰJTŐ A műgyűjtő különös, majdhogynem különc embernek számított és számít még ma is. A képzőművészeti alkotásokat a maga vonzáskörében tartó, görcsösen magáénak tudni akaró szenvedély, a valóban színvonalas, számottevő kollekciót kialakító gyűjtő esetében nem a birtoklási vágy megnyilatkozása, hanem egy magasabb szellemi régióba emelkedett embertípust mindenki mástól megkülönböztető sajátosság. És ez a fanatikus szenvedély csupán egyike azon jellemvonásoknak, amelyek a műgyűjtőt az átlagember fölé emelik. Ehhez párosulnak aztán olyan emberi, lélektani mélységekből táplálkozó kvalitások, mint a megingathatatlan kitartás, következetesség, átlagon felüli érzékenység és nem utolsósorban olyan szakmai művészeti, művészettörténeti szférába tartozó tulajdonságok, mint a széleskörű érdeklődés, a maradandó értékek felismerésének képessége stb. A fentebb leírt sorok, valamint a magyar és nemzetközi műgyűjtés történetéből leszűrhető tanulságok, úgy hisszük egyértelművé teszik azt, hogy egy képzőművészeti - de akár más jellegű - kollekció megszületésében, kialakulásában a döntő tényező a szubjektív momentum, vagyis a gyűjtő egyénisége. Ebből a perspektívából közelítve a Patkó Imre kollekcióhoz azonnal szembetűnik a műgyűjtőt leginkább jellemző vonás, a teljes, mindenfajta előítélettől mentes nyitottság még az olyan extrém művészeti megnyilatkozások iránt is, melyeket a kor közízlése s hivatalos kultúrpolitikája nem hogy elfogadott, de egyenesen üldözendőnek tekintett, kiáltott ki. 3
