G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)

TANULMÁNYOK - Tompos Lilla: Néhány szó a középkori gyermek- és diákviseletről

Tompos Lilla Néhány szó a középkori gyermek- és diákviseletekről 11 özépkori viseletekről képi ábrázolásokon, írásos forrásokon kívül tárgyi emlék csak elvétve maradt ránk. Ha az öltözékek tanulmányozásakor figyelembe vesszük a középkorban elfogadott és Európában a 18. századig általános szabályokat, meghatározhatjuk a textíliák minőségét, színét és az egyes ruhatípusokat is. Az öltözék jelképi volta miatt az ókortól kezdve egyes luxus-textíliák viselését az uralkodó előjogaként ismerték el; őt illette meg a bíborral és aranyfonalból szőtt ruházat. Francia és spanyol középkori rendtartások a selyemszövetből varrott öltözékek viselésének jogát az uralkodón kívül az arisztokráciának tartották fenn. Nyugat-Európa városai is szigorúan szabályozták polgáraik viseletét a 15-17. század között. Példaként idézhetjük az 1576-ban Frankfurtban meghozott rendeletet, ez négy réteg képviselőinek öltözködését szabályozta; az elsőbe a patríciusok, a másodikba a nagykereskedők, a városi, illetve birodalmi tisztviselők, a harmadikba a gazdag kiskereskedők, a jogászok és tudósok tartoztak, végül az iparosok és a szolgálók zárták a sort.

1 Magyarországon a hagyatéki leltárakból az írásos szabályzatok híján is kiviláglik, a selyem, a bársony a finom posztó és a patyolat az arisztokráciát illette meg csupán, s ahogyan lefelé haladunk a társadalmi rendek ranglétráján, a gyengébb minőségű, kevésbé színes, majd a festetlen durva posztó, és a háziiparban előállított lenvászon állt. A színek viselete a középkori ember számára jelképi tartalommal bírt, az arany és a bíborszín az egyházi és világi hatalom képviselőit illette meg. Európában a sárga, a társadalmi lét perifériájára szorult embereket megbélyegző színné vált. Megemlékezett erről a Budai Jogkönyv, a prostituáltak főkötőjét sárga csíkkal, a zsidók vörös kabátját sárga folttal jelölve meg. A lovagkorban a virágoknak, drágaköveknek, de a ruhaszíneknek is megalkották a jelképrendszerét. Szicíliai Alfonz aragóniai király heroldja A színek jelentése című kézikönyvében a kéket a hűség, a zöldet az új szerelem színének tartotta. Segít a gyermeki öltözetek meghatározásában az a tény, hogy a gyermekek ruhája anyagában, szabásában, színeiben formáiban, ruhatípusaiban tökéletesen megegyeztek a felnőttekével, változást a 18. századi felvilágosodás rousseau-i eszméi hoztak. Korábban ez a szokás különösen a vasból készített fűzőkkel már két éves kortól karcsúsított leánykákat sújtotta. Az előkelő fiúgyermekek korán megkapták első páncéljaikat, ahogyan ezt a múzeumok gyűjteményeiben láthatjuk. A fegyver is hozzátartozott a gyermekek ruházatához. Egy-egy aprócska öltözék szabása tökéletesen megegyezett a felnőttével, átvéve módszerének minden részletét, még akkor is, ha ezt a gyermekruha méretei nem indokolták. Hét éves koráig még a fiúgyermek is a ház asszonyai és leányai között élt, ekkor kezdődött tulajdonképpeni tanítása, nevelése. Az egyházi pályára szánt gyermekek kolostori iskolákba kerültek, ott tanulták meg a betűvetést, a latin nyelvet és a hét szabad művészetet. Öltözéküket Szt. Benedek 6. századi előírása szerint a juhok festetlen gyapjából szőtték; a bencések a természetes fehér, szürke, később fekete, a ciszterciták, premontreiek a szürke, a ferencesek a barna juhok gyapját használva fel - ezt a megkötést a tridenti zsinat (1545-1563) oldotta fel. Ruharendeletek sora ugyan azt bizonyítja számunkra, hogy papságunk a 18. századig megszegve a tiltásokat ragaszkodott a világi pompához; az 1279-ben kelt zsinati határozat a kard és a kés viselésétől, a lőcsei (1494), az esztergomi (1498), a veszprémi (1515) és a nagyszombati (1560) zsinati határozatok ismételten eltiltották az egyház szolgáit a világi öltözéktől és a szakáll viselettől.

2 Könyves Kálmán királyunk 1100-ban elrendelte, hogy a serdülő korú iskolások, a klerikusok egyházi öltözéket viseljenek; aki a klerikusok rendjébe tartozik ne járjon a világiak öltözetében, vagyis prémes kabátban, tarka színű köntösben, csipkés kesztyűben, vörös körgallérban vagy zöld köpönyegben és nadrágban és mentében, színes vagy csontos cipőben, hosszú ingre vett nyitott köntösben, csatokkal a mellen összetűzve, szalagokkal vagy fémkapcsokkal, (a ruha) mintegy zárja körül a nyakat.

3 Az 1397. évi esztergomi zsinat a fegyver viselését tiltotta, majd a 1460-ban kelt lőcsei egységesíteni igyekezett az egyházi iskolákban tanuló diákság ruházatát, elrendelte a hosszú öltözéket. Nem engedélyezték, hogy gyűrűkkel, ékszerekkel díszítsék magukat. Megtiltották a magyarországi deáknak az aranyozott övet, az aranyos tarsolyt, aranyos kengyelt, aranyos nyerget, de a velencei módra rézzel kivert övet, táskát, lószerszámot, kerülniük kellett a divatos zöld és vörös harisnya viselését is. A lőcsei zsinat ismételten kimondja, honi deák nem viselhet kardot, tőrt, de még hosszú kést sem.

4 II. 129