G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)
TANULMÁNYOK - Szendrei Janka: Zenetanulás a középkorban
ZENETANULÁS A KÖZÉPKORBAN A 11. században a latin olvasással együtt gregorián éneket tanuló magyarországi scholárisok tehát még viva voce módszerrel, hallás után, a tanár, succentor énekét utánozva tanulták meg a dallam-repertoárt. Ez nem volt lehetetlen feladat abban az alapvetően szájhagyományos kultúrára beállított korban. A szöveg tanulását segíthették tabulára írt jegyzeteik, s elképzelhető, hogy olykor neumákkal is ellátták ezeket. Liturgikus kottás kódexet azonban akkoriban még csak a vezetők tartottak maguknál, hiszen az apró, vékony jelekből álló, gyors kézmozgással készült neumaírás nem is közösségi használatra volt szánva. A tanulást, zenei memorizálást az támogathatta, hogy a liturgia dallamvilága valószínűleg nem volt idegen hangzású a magyarságnak, aki maga is egyszólamú, szájhagyományos zenekultúrában élt, s a pentatóniát kedvelte. Forrásaink ugyanis azt mutatják, hogy a gregorián éneknek is éppen a németek által művelt pentaton dialektusa honosodott meg hazánkban, ezt tanították már all. században is, mint ahogy a neumaírások közül is a délnémet jelrendszer és írásmód telepedett meg nálunk. Az a tanuló tehát, aki a neumajelzések írásáig is eljutott, a német notáció technikájával gyakorolta be ezt a sajátos jegyzetelési módot. A délnémet egyházi intézmények különös gondot fordítottak a gregorián ének apró előadásbéli finomságaira, árnyalataira, hangadásbéli különlegességeire, s igyekeztek ezekre a valójában leírhatatlan jelenségekre a kottában is figyelmeztetni. A délnémet gregorián iskolába bekapcsolódó magyar diákság tehát még virágzó állapotában ismerhette meg, tanulhatta azt a magas zenei művészetet, melyet NyugatEurópa alkotott, s melyet csak a szájhagyományos életmód tudott teljesen elevenen tartani. 1 0 Bár keletkezése révén már a 12. század első harmadához kötődik első teljes, biztos provenienciájú énekeskönyvúnk, a Codex Albensis éven ismert Antiphonale, 1 1 az általa dokumentált, zenei művelődésben elért eredmény iskoláink, bennük praktikus zeneoktatásunk első korszakáról ad bizonyítványt. Eszerint száz év alatt megtörtént a gregorián repertoár elsajátítása és saját célra való átszerkesztése, megjelentek az első valószínűleg hazai alkotások, asszimilálódott és válogatáson ment át a délnémet neumaírás jelrendszere, sajátosan kiírt, kiérlelt lett az írásmódja. Az iskolarendszer első évszázada nem múlt el nyom nélkül. A 12. század a káptalanok gyarapodásával, s két új rend: a ciszterciek és premontreiek megjelenésével gazdagította az egyházi, értelmiségi társadalmat, bővítette az iskolák körét Magyarországon. Adataink a zeneoktatásról mindazonáltal nem sokasodnak. Ennek oka a források pusztulása — hiszen az az egykét jelzés, ami a század zenei teljesítményéről mégis fennmaradt, igen intenzív zeneoktatásra utal. Arezzoi Guidonak (f 1050 körül) 1 2 a vonalrendszeres kottaírást és a szolmizációt, az újfajta énektanítást tárgyaló elméleti munkái (Micrologus de musica, Regulae rhythmicae, Praephatio in antiphonarium, Epistola ad Michaeleni) nem kerültek elő Magyarországról, bizonyos azonban, hogy már a 12. században ismertek voltak. Megtörtént ugyanis az a kottaírásreform, — a vonalrendszer bevezetése — amelyet ezek az írások mutatnak be. Az új, vonalrendszeres hangjelzés kialakítása sehol sem ment Európában a vonatkozó elméleti írások tanulmányozása nélkül, mint azt jól tükrözik egyes épen fönnmaradt európai intézmények könyvhagyatékai. így, bár a 12. századi Magyarországról csak az elméleti tanulmányok eredménye dokumentált, ez a tény az magának az elméletnek meglétét is feltételezi. Bizonyos, hogy korszerű műveltséggel rendelkező, alkotó munkára képes zeneelmélet tudósok dolgoztak hazánkban. Alkotásuk, az új vonalrendszeres hangjelzés — a „magyar notáció" — már nem egyszerűen átvétel valamely szomszédos külföldi gyakorlatból, hanem többféle forrásból származó kottajeleknek egyszeri ötvözete, sajátos új összeállítása. 1 3 A hazánkban végbement írásreform azokkal a külföldi reformtörekvésekkel rokon, amelyeknek hatására szintén valamilyen sajátos, azelőtt nem létezett kontaktneumarendszert teremtettek az új feladatok számára. A 12. századi reform kottaírásnak, a Guido által feltalált vonalakra írt, de sajátos jelrendszerű magyar notációnak csak a középkori Magyarország területéről kerültek elő dokumentumai. Innen azonban egészen folyamatosan a középkor végéig, sőt azon túl: a szisztéma olyan jól sikerült, hogy nem kellett leváltani. Arezzoi Guido eredményei nemcsak elméleti teljesítmények voltak, hanem gyakorlatiak is. Ugyanaz a reform, amelyiknek következtében megindulhatott a tisztán nyugateurópai típusú zenei fejlődés — hiszen ettől kezdve rögzíteni lehetett a zene hangközeit és új alapokra kerülhetett a komponálási tevékenység — ugyanaz a reform forradalmasította az énekpedagógiát is. 1 4 Bár a hallás utáni tanulás szerepe nem szűnt meg egyik napról a másikra, mégis: ezentúl már lehetséges volt a „lapról olvasás", a kotta azonnali, közvetlen leéneklése. Az arezzoi mester új, egyszerű módszereket dolgozott ki a hangok közötti gyors eligazodásra (szolmizáció). Úgy látszik, összes iskoláinkban lényegében egyszerre tértek át az énektanulásnak korszerű módjára a 12. századnak utolsó negyedében. Az 1192 körül leírt bencés Pray kódex (melynek tanúságát megerősíti a 12. századi Sibenikben őrzött töredék) már jól ismeri a vonalrendszeres (magyar notációs) kottát, a világi egyházak tudásáról ugyanebben a kódexben a pár évvel későbbi lapszéli bejegyzések tanúskodnak. 1' Bár konkrét zenei emlékünk nem maradt fenn a hazánkba e század első felében települő új rendektől (ciszterciek, premontreiek), tudni lehet, hogy ők is, mint a gregoriánus reformok hívei, saját (a magyartól eltérő) vonalrendszeres hangjegyírást használtak. 1 6 43
