G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)

TANULMÁNYOK - Szendrei Janka: Zenetanulás a középkorban

SZENDREI JANKA Míg a 11. századot délnémet orientáció jellemezte az ének-oktatásban, a 12. század a szélesebb körű európai kapcsolatok felvételének kedvezett. Maguk a Guido-féle reformok is erre utalnak, de új zenei hatásokat közvetíthettek hazai iskoláink számára azok a felnőtt diákok is, akik francia földön tanulmányozhatták a kor modern egyházzenei törekvéseit, mint pl. a III. Béla király idejében kifejezetten e célból Párizsban járt Elvinus, későbbi váradi püspök. A 12. század végén ismét készültek új magyar alkotások a liturgikus éneklés számára, például Szt. László királyról. Ezek párizsi, viktorinus hatást árulnak el. Bár a 13. század forrásanyaga zeneoktatásunkra vonatkozóan különösen fogyatékos, mégis következtethetünk belőle az oktatás mindkét ágának továbbélésére, sőt fejlődésére. Az eredmény is kimagasló, hiszen ez a század ajándékozta a magyar kultúrának a középkori liturgikus kompozíciók legszebbikét, a Szt. István királyról szóló verses históriát. Az elméleti musica művelése ekkor sem maradhatott ki az artes liberales tanulmányozóinak feladatai közül, márpedig, mint IV. László 1276-os oklevele említi, Magyarországon a veszprémi egyház (vsz. az olasz hatást közvetítő káptalani iskola) kitűnik a többi hazai egyházak közül az artes ápolásában.

1

7 Ez a jeles tevékenység itt folyamatos lehetett, súlyos háborús és egyéb pusztítások ellenére. Az 1429-es könyvösszeírás Veszprémben ismét Boethius Institutiones de Musica-]át, valamint Isidorus Etymologiarum Libri XX-át regisztrálhatja.

1

8 De bizonyosan folyt zeneelmélet-tanítás a 13- századi Magyarországon a szerzetesség új családjainak körében is (domonkosok, ferencesek), mint annak feltételezésére külföldi analógiák egy központosított rend esetében feljogosítanak.

1

9 A 13- századi új rendek kolostoraikban a gregoriánnak diaton, latin országokból származó változatait telepítették meg, melyek lényegesen eltértek a magyarországi egyházmegyékben s a bencéseknél, vagy az ekkortól szerveződő pálosoknál énekelt változattól. Rendi előírásaik ugyanakkor a quadrat notáció használatára kötelezték őket, ezért ezeknek a rendeknek magyar növendékei is a régi hazaitól tartalmilag különböző gregorián-oktatásban részesültek. Míg így az ország területén egyre többféle gregorián tradíció talált művelő intézményre és (kolostori) iskolára, addig az egyházmegyei szervezethez kötődő, és a hazai „kezdetekre" támaszkodó iskolák hálózata is bővült. E században, a viharos történelem ellenére, sikerült a modern zenei írásbeliséget az egész országban meghonosítani: új magyar notációval — sőt annak már helyi változataival — készült zenei kódexek (ill. ezek töredékei) a teljes magyar nyelvterületen találhatók.

2

0 Ezt a hangjegyírást begyakorolni csak a hazai plébániai, káptalani, székesegyházi iskolákban lehetett, hiszen egy-két töredék alapján ítélve még bencés kolostoraink is a quadrat kottaírás művelésére tértek át. A 14. század az iskolai zeneoktatás rövid „törvényét" hagyta ránk a különböző káptalani statútumok keretébe illesztve. Ezek a statútumok nemcsak a 14. századi állapotokat tükrözik, hanem egyben retrospektív források is. Régi, számunkra elveszett statútumból idéz az esztergomi vizitációs jegyzőkönyv (1397), s fennmaradt a zágrábi (1334), valamint váradi káptalanok statútum-szövege.

2

1 Mindkettő előírja az ars musica, vagyis a zeneelmélet oktatását, s a peritia cantandi, éneklésben való jártasság, gyakorlatias konkrét anyagtudás követelményét. Megtudhatjuk azt is, hogyan készültek a diákok a liturgiában való éneklésre: ünnepek előtti délután, vagy előtte egy-két nappal külön összehívta őket a cantor megbízásából a succentor éneket tanulni, sőt „ad cantum scribendum pro die vei diebus futuris",

2

2 vagyis az énekeket le is írták maguknak. Nagyon valószínű, hogy ekkor már nemcsak szövegüket, hanem kottájukat is! Megerősíti ezt az értelmezést, hogy a középkor végére a sajátos magyarországi gregorián kottaírásnak kialakult egy kurzív, sőt olykor szinte gyorsírásszerű változata, mely viszonylag jól is van dokumentálva. Ennek az írásmódnak a paleográfiai sajátságai a 14. századra utalnak. A rendszeres, sok írásgyakorlatra utaló kurzív kottaképek létrejöttére az írással egybekötött énektanulás lehet magyarázat. Bár az említett statútumok a káptalani iskolák életére vonatkoznak, a zeneoktatás hasonló módon folyhatott a 14. században egyre nagyobb jelentőségre szert tevő városi plébániai iskolákban is.

2

3 A 14. századi kolostori énektanításról alig maradt fenn adatunk, pedig bizonyos, hogy például a virágzó Budaszentlőrincen (pálosok) vagy a budai domonkosoknál magas igényű oktatás folyt. A kuriális liturgikus úzust követő ferencesek, ágostonos remeték maguk állították elő kottás kódexeiket, melyek pedig a korban már viszonylag nagy méretűek voltak, s több énekes közösen tudott belőlük énekelni. E rendekben több szerzetesnek is meg kellett tanulni a díszített, stilizált kivitelű kotta írását: másolását, emendálását sőt a kódexek kötését is. Az erről szóló utasítást minden graduale első lapjára le kellett írni. Nemcsak Magyarországon: az előírást Európa-szerte követték a kolostorok.

2

4 A 15. században kissé növekszik a zenetanítás közvetlen dokumentumainak száma. Megbizonyosodhatunk, hogy az egyházmegyei szervezet keretébe illeszkedő városi plébániák iskoláiban is folyt magasabb szintű zeneelmélet oktatás, mert fennmaradt a későbbi esztergomi érsek, Szálkái László zenei jegyzete, melyet diákként a sárospataki városi plébánia iskolájában készített Kisvárdai János, krakkói egyetemet járt mestere oktatása alapján.

25 Bár a 15. század végén készült (1490), tanúsága sok tekintetben visszavetíthető a korábbi évtizedekre vagy századokra. A Mátészalkáról származó diákgyermek, a későbbi 44