G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)

TANULMÁNYOK - Mészáros István: Hat évszázad iskolái a Kárpát-medencében

HAT ÉVSZÁZAD ISKOLÁI A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN udvarában — az egyik oklevél szerint — „a nemesi fiatalok csapata" (collegium iuvenum) nevelkedett, ahol hírt, dicsőséget szerezhettek nevüknek. A szepeshelyi székesegyház 1317-ben festett freskóján Károly Róbert király mellett látható ifjú fegyverhordozója, Semsey Tamás, vállán tartva az uralkodó díszes kardját. A felirat szerint ő „az ifjak virága" (flos iuventutis). Akkor telt le a nemesifjú udvari tanulóideje, mikor elérte a férfikort. Ekkor — ha kellőképpen kiérdemelte — elkövetkezett neveltetésének-képzésének záróaktusa, az ünnepélyes lovaggá avatás. Túl a fegyverforgatás készségeinak megszerzésén, más vonatkozásban is lényeges szerepe volt a főúri várak lovagi nevelésének. Itt nyílt ugyanis alkalom a társadalmi érintkezés korabeli úri illemszabályainak, valamint a lovagi műveltség elemeinek elsajátítására. Itt látta és tapasztalta az ifjú: szükséges, hogy értsen a dalhoz, zenéhez, tánchoz, ismerje a hősi történeteket, élvezze-értse a szerelem fortélyait, legyen megértő, együttgondolkodó baráti köre, tegyen szert főúri pártfogókra — a lovagi érvényesülés fontos kellékei voltak ezek. Híres nyugat-európai lovagköltők jártak hazánkban is, a lovagi műveltséget terjesztve. Peire Vidal provenge-i trubadúr például az 1200-as években érkezett Imre király menyasszonyának, Konstanciának kiséretében az esztergomi királyi palotába; Oswald von Wolkenstein, a 14. század nagy német minnesángere pedig hosszú ideig élt Zsigmond király budai udvarában. A lovagi nevelés — Nyugat-Európában éppen úgy mint nálunk — gyökerében más volt, mint a klerikus-nevelés, a tudós-pályára való előkészítés. A főúri ifjak nagyobb része nem tanult meg olvasni, írni, erre semmi szükségük nem volt. Annál inkább illett ismerniük az anyanyelven meghallgatott nemzetközi lovagtörténeteket. Ilyen volt például a Roland-ének, a trójai háború története, azután Nagy Sándor makedón király harcainak históriája, a Gesta Romanorum sok-sok anekdotája, Trisztán és Izolda meséje, az Artus-mondakör, a Grál-elbeszélés és a többiek. E művek egykorvolt hőseiben saját magukat szemlélték az ugyancsak hősi babérokra pályázó nemesifjak, bennük egyrészt a meggyőződés, a gondolkodásmód mintáit kapták maguk elé, másrészt a viselkedés, magatartás, beszédmód követendő példáit. Ez az érzelmi telítettségű esztétikai "tananyag" vette körül a fegyverforgatásban szükséges, egyre keményebb előrehaladásukat. E lovagregények nálunk is ismertek lehettek, mégpedig magyarul. Tudunk például a Trójai-történet 1200 körül keletkezett magyar fordításáról, de 13- századi magyar nyelvű Nagy Sándorregényről is. Feltételezik a tudósok, hogy a Roland-ének magyar változata már Könyves Kálmán király korában — tehát a 12. század elején — elkészült. A Roland-ének hazai ismeretét egyébként jól bizonyítja többek között az is, hogy a 13—14. század folyamán a kor egyik legnevesebb hazai nemzetségében, a Rátót-családban a regény két főhősének neve, a Roland és az Olivér név hagyományosan öröklődött, összesen 13 generáción át. A lovagi barátság eszményét megtestesítő Roland-Oliver névpár más magyar nemzetségekben is fel-feltűnt a középkorban, de a Lorántffy-családnév még a későbbi századokra is átörökítette Roland egykori hazai népszerűségének emlékét. E nemzetközi lovagregényeknél azonban még ismertebbek lehettek a főúri várakban nevelkedő magyar nemesifjak előtt a magyar múlt hasonló történetei. A krónikákban később írásba foglalt csatákat, hőstetteket, kiemelkedő személyiségeket minden bizonnyal megismertették velük, mégpedig lelkesítő, ösztönző, nevelő célzattal. Majd a 14. század megteremtette a magyar lovagi eszményt, a világi úri ifjak elé Szent László, a lovagkirály alakját állítva követendő példaként. Róbert Károly és Nagy Lajos uralkodásától kezdve a legfőbb hazai lovagi „tananyag" László király története volt. Mondák, legendák, krónikák, énekek sokasága hirdette hőstetteit, bátorságát, „vitéz lovagságát"; freskók és miniaturák örökítették meg csatáit, győzelmeit, nagylelkű tetteit. Nem kegyes, jámbor szentnek ábrázolták: mind a szövegekben, mind a freskókon a földi harcokban győztes vitéz jelent meg a felnövekvő magyar nemesifjak előtt, a nyugati lovagregények hőseinek magyar változataként, tudatos nevelési hatások szolgálatában. A lovag összes nemes tulajdonsága kielemezhető például a mogyoródi csatának abból a leírásból, amelyet a Képes Krónika szerzője adott olvasói, hallgatói elé: László herceg bátor, hős, furfangos, önfeláldozó, szereti testvérét, ragaszkodik barátjához, megmenti az elrabolt leányt, megbecsüli ellenfeleit, az idegen betolakodókat kiűzi, szép az arca, tetszetős a termete és így tovább. A visegrádi s a budai királyi palotában, valamint szerte az országban, a nagyobb főúri várakban tehát nemcsak a fegyverforgatás gyakorlásának alkalmai álltak az odasereglő magyar ifjak rendelkezésére, de várták őket a lovagi magatartást és meggyőződést esztétikai úton serkentő magyar nyelvű irodalmi művek is, fontos „tananyag"-szerepet töltve be nevelkedésükben. 25