G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)

TANULMÁNYOK - Töll László: „Lelkem Istené, életem a királyé, becsületem az enyém"

LELKEM ISTENÉ, ÉLETEM A KIRÁLYÉ, BECSÜLETEM AZ ENYÉM" 28. „Közben majdnem minden nap Magyarország vitézei valamennyien a vezér színe eló'tt vértezett harci ménjükön ülve pajzzsal meg lándzsával nagy tornát vívtak; másfelől az ifjak pedig pogány szokás szerint íjas-nyilas játékot játszottak." Anonymus: Gesta Hungarorum, ford.: Pais Dezső, Bp. 1977. 120. 29- Fügedi Erik: Turniere im mittelalterlichen Ungarn, In: Das ritterliche Turnier im Mittelalter, hrsg. von Josef Fleckenstein, Göttingen, 1985. 392. 30. Endrei Walter—Zolnay László: Társasjáték és szórakozás a régi Európában, Bp. 1986. 164. Valójában Nápolyból jövő uralkodónk teszi általánossá udvartartásában a lovagi szokásokat, amit sisakdísz-adományairól szóló feljegyzések igazolnak. — Bertényi Iván: Új magyar címertan, Bp. 1993. 61. 31. Fügedi Erik, i. m. 395. Egy áttételes bizonyíték van Lajos királyunk tornán való részvételére, ez Gelre herold 1380. körül készült címeres könyvében található, amely megőrizte az uralkodó címerének és sisakdíszénak ábrázolását. Az ábra: Bertényi Iván, i. m. p. 71. 67. kép. 32. Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon, Bp. 1984, 45. 33. Endrei—Zoltay, i. m. 163—164. 34. Fügedi Erik, i. m. 397. 35- Siklóssy László: Angol—magyar vitézi torna IV. Edward canterbury-i udvarában, In: Studies in English Philology, vol. II. Bp. 1937. 42—52. A nápolyi jelző bizonyos szigorításokat jelent a tornában, pl. az egyik fél bevárja a másik rohamát, megegyeznek a lándzsahosszban, hogy hányszor csapnak össze, valamint a karddal vívott párbajokban a lehetséges vágások számában. 36. Endrei—Zoltay, i. m. 164—165. 1502-ben II. Ulászló esküvőjén tizenkét napon át tartott a lovagi torna, amelyen „az ország szokása szerint" addig nem tágítanak a porondról, míg egyikük lováról le nem esett, írja Pierre Choque, Bretagne heroldja. 37. Fügedi Erik, i. m. 398. 38. Magyarország története i. m. II. kötet 1404. A névadáshoz: Kurcz Ágnes: Lovagi kultúra Magyarországon a 13-14. században, Bp. 1988. 244. 39- Fügedi Erik, i. m. 400. A szerző rámutat, hogy a törökkel való állandósuló határmenti portyázó hadviselésben a lovagi fegyverzet és harcmodor gyakorlatilag használhatatlan, tehát felesleges. Ez az egyik oka, hogy a nehézpáncélos hadviselés nálunk nem terjedhetett el oly mértékben, mint Nyugaton. 40. A magyar irodalom története, szerk. Klaniczay Tibor, Bp. 1982. 16-17. 41. Különös, de úgy tűnik, hogy Magyarországon a lovaggá ütés sokkal ritkábban alkalmazott aktus volt, mint Nyugaton, és leggyakrabban külföldieknél gyakorolták. Az ide vonatkozó források azonban annyira szegényesek, hogy aligha lehet általánosítható következtetést levonni. Kurcz Ágnes, i. m. 134—136. 42. Kurcz Ágnes, i. m. 51—52. 43- Mályusz Elemér, i. m. 265—266. Részletes elemzés: Fügedi Erik: Verba volant... Középkori nemességünk szóbelisége és az írás, In: Kolduló barátok, polgárok, nemesek, Bp. 1981. 437—462. 44. Kurcz Ágnes, i. m. 221—227. 45- Fügedi Erik: Verba volant..., i. m. 457. László Töll "Meine Seele gehört dem Gott, mein Leben gehört dem König, meine Ehre gehört mir" (Zusammenfassung) D

er Begriff der Ritterzeit ist mit der Vorstellung des mittelalterlichen Europa fast identisch. Das ist kein Wunder, diese am Anfang des Mittelalters entstandene kriegerische Kaste bestimmte ja auf Jahrhunderte Europas Kriegsführung und Kultur, diese letzte hat heute noch bedeutende Wirkung. Das Rittertum war eine im Zeichen von Kampf und Krieg entstandene Gesellschaftsklasse, deren Moral und Sitte von den germanisch-fränkischen Traditionen und der darauf gegründeten christlichen Ideologie bestimmt wurden. Die Zugehörigkeit zu dieser militärischen Gemeinschaft konnte man nie erben, nur erlangen. Die Lebensform des Ritterstandes stellte hohe Anforderungen an die Männer, die bewußte Vorbereitung darauf entfaltete sich im 11-12. Jahrhundert. Die siebenjährigen Kinder wurden in Schutz eines Erziehers genommen, der einer der zuverlässigen Männer des Familienhauptes war. An erster Stelle standen im Unterricht die Handhabung der Waffen und das Reiten. Das Erlernen aller Kniffe des Nahkampfes war lebenswichtig, um aus dem blutigen Wirbel der mittelalterlichen Kämpfe am Leben herauskommen zu können. Im Gegensatz zu den allgemeinen Meinungen unterblieb nicht die Ausbildung des Geistes: Rechts- und Gutsverwaltungswissen spielten unter den "Fächern" eine Rolle, und die Ritter mit höheren Ansprüchen versuchten nicht nur das Lesen und Schreiben sondern auch das Latein ihren Kindern beizubringen. Das Wissen von zahlreichen Regeln des geselligen Lebens war auch sehr wichtig. Ein Ritter von schlechten Manieren war ebenso zu verachten wie ein Feigling. Bestimmend waren die Erziehung zur Frömmigkeit, die Ausbildung der tiefen Religion, die 123