Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

I. Széchenyi György

jesztette ezt a kérdést, holis Széchenyi álláspontját mondták ki helyesnek, mire a gróf valóban el is vált 2-ik feleségétől. Jellemző a szombathelyi eset is. Ht a püspök asztalát a ?zombathelyi szőlőbirtokosok látták el szőlővel. 1682-ben ezt nemcsak megtagadták, hanem a szőlőpásztorok a püspök szőlőszedő embereit meg is verték. Széchenyi azonnal meghagyta a városnak, fogassa -él a 3 szőlőpásztárt s adják a várba neki. Megfenyegeti őket, hogy törvényre viszi a dolgot, mindenki megtudja s majd teli torokkal kiáltják: Ihon látjuk immár kicsodák és micsodák a szombathelyiek; csak egynéhány rossz barackért is, kiben a disznóknak is elég jutott az idén, mit nem műveltek földesuruk böcstelenségére. Paptársait szerette, azonban erélyes természetét ezekkel szemben sem tagadta meg. Ä lelkészkedő papságtól a nehéz viszonyok között is engedelmességet követel. A plébánosok, irja 1670-ben, ne zúgolódjanak a gyakori helyváltozás ellen; neki is többször kellett annak idején helyet cserélnie. »Sic fit, sic debet fieri ; sumus filii obedientissimi.« (így lesz, így kell lennie; legengedelmesebb fiak vagyunk.) A káptelanbeliekkel sem bánt mindig kesztyűs kézzel. Akadtak köztük még ez időben is, akik mint kanonokok külső lelkipásztori munkára is vállalkoztak. A káptalan ezeket az osztalékból ki akarta zárni. Bezzeg rájuk irt a püspök (1674. I. 31.): Ha a plébániákon lelkészkedő kanonoktársaiktól megvonják a vagyon után járó osztalékot, akkor kánoni pert indít ellenük a Pozsonyban nemsokára egybegyűlő püspökök előtt. Eljárásuk azért is jogtalan, mert amazok közt is vannak derék papok, akik éppen úgy megérdemlik a fizetést, mint akik Győrött vannak, noha a néptől nem kapnak semmit, mert jövedelmüket szintén a káptalan szedi el előlük. Kérdi tehát a káptalant, hajlandó-e egy évre visszamenőleg és ezentúl mindig az említetteknek megadni az osztalékot? Ha nem, küldje cl két képviselőjét a mondott időre Pozsonyba. A következő év vége felé a káptalan egyik tagja csempészeti ügybe keveredett. Széchenyi ismételten fölszólította a káptalant, hogy az illető kanonokot zárja ki kebeléből. Mi lett a pör vége, nem tudjuk! A kanonokok végrendelkezését szigorúan ellenőrizte. 1681. március 9-én azt irja, hogy az elhunyt Ferenczfy János kanonok végrendeletét nem erősíti meg, mert a székesegyházra keveset hagyott, a szent Márton-templomra pedig sokat. Pedig amarra többet kellett volna hagynia, mert nagy épület s minduntalan költeni kell • rá, azonkívül a kinevező oklevél is előírja, hogy a klérus végrende-