Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

XII. Hahnekamp György

velő közvetlen közelében. Be is rendezte, mégis, hogy csak állandóan kispapjai között lehessen, mindhalálig megmaradt a szeminárium lakójának. Saját házában, úgy mint a régi győri kanonokok, diákokat szállásolt el; egyik-másikért a tápintézetben ellátási díjat is fizetett. Az így segélyezettek közül egy pap lett, kettő pedig kántortanító. Igaz, az egyik rokon, a másik szentgyörgyi volt, de nem utasította el az idegeneket sem, pedig sokszor nem alamizsnát, hanem tetemes segélyt igényeltek. Egy alkalommal Gladich Pál magyarkimlei plébános valami 40 gyereket hozott be Győrré, hogy velük a gregorián-éneket bemutassa. Ezek mind Hahnekampnál voltak ebéden, az ő kanonoki házában. S ő rendkívül örült a gyermekseregnek ; ebéd alatt átment hozzájuk és ott tréfálkozott velük ... Bámulták, mily kedves és eleven volt ilyenkor! Pár nappal halála előtt történt a következő eset is. Egy vidéken élő tanítójelölt vizsgázni akart a győri tanítóképzőben. Szegény fiúnak úgylátszik szüksége volt mindenre: vizsgadíjra, élelemre stb. Hahnekamphoz fordult s mindent megkapott; élelmet, vizsgadíjat is. . . 18-ikára igérte a fiu jöttét, de már 17-én kihűlt a jó sziv, mely ügyét úgy fölkarolta. A fiu már csak halottat talált. Politikával nem foglalkozott. Nemzetiségi kérdés soha nem izgatta, elhatározásaiban, cselekvésében nem irányította. Nem azt nézte: görög, római vagy barbár, magyar, német vagy horvát valaki, hanem egyesegyedül a lelkület ez volt előtte a lényeges. Winterl, Trichtl, Mohi Antal kanonokok voltak az ő legbizalmasabb emberei. Trichtl németül, Mohi magyarul szeretett társalogni, Winterl pedig rnind a két nyelvet beszélte. És Hahnekamp egyformán ragaszkodott mind a háromhoz s még sétáikon is hűségesen kísérgette őket. Irt magyarul, de ha kellett németül is; irt egyszerű kalendáriumokba, máskor tudományos folyóiratokba. Szónokolt magyarul, de ha kérték németül is, még magában Győr városában is. De se itt, se ott nem kínálta föl önmagát, hanem ment mindenhová, ahol a lelkeknek hasznára lehetett. Gyóntatott papokat, apácákat, de a karmeliták gyóntatószékeiben a szegényeknek, tudatlanoknak is éppen olyan készségesen állott rendelkezésükre; mint szent Pál, ö is mindenkinek mindene óhajtott lenni.