Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

XII. Hahnekamp György

bernent a muzeumokba s itt a theologusokkal szivesen elbeszélgetett. Sokszor emlegette Rudigiert, a szentéletü linzi püspököt. Egyik kispap ezen időből ezen mondását jegyezte meg magának: Akinek nincs hivatása, menjen; mert a. rossz papnak már a földön is pokol az élete. — Ugyancsak ő mondotta: Aki kis dolgokban nem tud lemondó és önmegtagadó lenni, ha fölszentelik, hogyan lesz képes a nagy és erős kísértéseknek ellenállni. A jó Isten a megmondhatója hány fogékony léleknek adta meg az erős alapot, mely nélkül fölforgatta volna őket az élet ádáz vihara. Egy valaki, aki szerencsés volt éveket Hahnekamp társaságában eltölteni, e tekintetben így jellemzi őt: »Ismerek papokat, akik lelkük finom áhítatát az ő gyöngéd, de biztos vezetésének köszönhetik. Mellette kedvet kellett kapni mindenkinek az áhítatra, mivel olyan közvetlen, olyan derűs mosolygó volt az ő aszketikus levegője. Mindig vidám, jókedvű volt; kifogyhatlan ehnésséggel tudott nagy társaságokat is lefoglalni; kedves beszédjeért valóságos élvezet volt vele étkezni; csak búcsúzáskor vagy utána vettük észre, hogy rendszeres útmutatást kaptunk a lelki életre. — Hivatalos elfoglaltsága, kötelességteljesítése, folytonos imádság volt; de áhítatos lelkié a napi dolgok mintaszerű teljesítésén kivül, szinte erőszakosan tört magának utat-módot az imádságra. Reggeli szentmiséje után a székesegyházban hosszas imádságban öntötte ki lelkét a szentségház fölséges Ura előtt; éjjeli nyugalma előtt is bucsulátogatással tisztelgett Istennél a házi kápolnában. Napközben is többször végzett szentséglátogatást s beszédjeiből könnyen ki lehetett érezni, hogy gondolatai szüntelen a »Legfölsegesebb körül rajzanak«. A tbeologiai főiskolán Hamhnekamp nem volt tanár, csak mint spirituális a rubrikákra és szertartásokra tanította a fölszentelés előtt álló növendékeket. Ez iránt való különös érzékét azonban már theologus korában kimutatta. Ugyanis mikor a szünidők folyamán Máriazellben ájtatoskodott, látta, hogy egyik papnak leány minisztránsa van; azonnal odament, a leányt elküldötte s maga minisztrált az ismeretlen papnak. Mikor mint fölszentelt pap megfordult szülőfalujában, a misézés nagyon nehezére esett, mert a fehér ruhák inkább látszottak feketének, mint fehérnek. A plébánost nem akarta megszornorítani, nem is szólt rmeki, de legközelebb fehérruha-küldemény érkezett a plébános címére. A plébános ngy hisszük elértette, mert e tekintetben nem volt többé panaszra ok. A szemináriumban többször is figyelmeztette a theologusokat