Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

XI. Dr. Mohl Antal

V. Az Eucharisztia és Szentséges Sziv szolgálatában. Mohi Antal imádságos lelkülete a legmélt. Oltáriszentség tiszteletében nyilvánult meg legfeltűnőbben. Ennek a tiszteletnek középpontjában, ragyogó napként, a szentmise állott. Ezt lelke valóságosan szomjúhozta, mint a szarvas a források vizét. Kényszerítő ok nélkül a misézést soha el nem hagyta. Amikor az egyház engedi, örömmel mondott egy napon 3 szentmisét. Élte utolsó utja is az volt, hogy elmondja a karácsonyi 5 szentmisét. Misézett pedig mindig olyan korán, amilyen korán csak lehetett. A legzordonabb téli időben, még aranymisés pap korában is, már 5 óra előtt néhány perccel ott állott az öregtemplom előtt és várta az ajtónyitást. Mikor kérdeztük, miért siet annyira a misézéssel? azt felelte, van neki néhány régi hive, akik már fél 6-kor munkába állanak, ezeknek akarja a szentmise kegyelmét megszerezni. Annyira szerette a misézést, hogy részéről a délutáni vagy esti misézést is megengedhetőnek tartotta volna. A misedíjat, amióta kanonok lett, mindenkor jótékony célra ajánlotta föl. Ezek után érthető, hogy 11 évi betegeskedése idején semmi oly nehezére nem esett, mint ha nem misézhetett. Bágyadozva is elkisértette magát a templomba, hogy szokott idejében elmondhassa szentmiséjét. És mikor eléje állottak és próbálták okokkal visszatartani, ez volt a felelete: »Nescit molimina tarda Spiritus Sancti gratia !« A Szentlélek kegyelme nem ismeri a lassú késlekedést. Mindezt oly komolyan, oly emelkedett hangon, hogy az ember szinte megfélemedett mellette. Csak a püspök parancsoló szava tudta visszatartani. Ekkor is mindaddig ostromolta püspökét, mig csak a papi segédlettel való misézést neki meg nem engedte. A misére való készület volt tényleg utolsó papi ténykedése. Ott az oltár lépcsőjénél, ott vette el az Ur az ő szavát, de megadta neki azt a világosságot, mely elvezette az ő szent hegyére, az ő hajlékaiba. (Zsolt, 42, 3.) ' A szentmise-ájtatosság után Jézus szentséges Szivének tisztelete volt az, amiben imádságos lelke legnagyobb gyönyörűségét találta. Már korán szegődött ezen ájtatosság apostolává. Nilles könyvét ismertette és ennek egyes kivonatait terjesztette. Kispapjait buzdította, lépjenek a szent Sziv őreinek társulatába. A bécsi papi imaegyesületnek, mely a szent Sziv tiszteletének terjesztését is cé-