Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok
XI. Dr. Mohl Antal
IV. A szószéken. Mohi Antalban nagyon korán mutatkozott a predikálásra való készség Mint már elmondottuk, Csornán és vidékén a csak 19 éves szerpap már sürün hirdeti Isten igéjét. Nem csoda, hogy ujmiséje után otthon, Kapuvárott is föl mer menni a szószékre, mitől pedig fiatal papok rendesen huzakodnak. Szentjánoson, első káplánállomásán, már németül is prédikál. 1858-ban Kapuvárott ő a bucsuszónok. Ekkor került Győrbe spirituálisnak. Mint Győrött szokás, őt is hívogatták különféle templomokba prédikálni; de, hogy szentbeszédei korán föltűnést is keltettek, abból látjuk, hogy Mohi Antal csakhamar a győri ünnepi szónokok sorába került. 1859. Halottak estéjén már ő prédikál az .öregtemplomban. 1861. második felében háromszor is ő az ünnepi szónok Nagyasszonykor a karmelitáknál, a francia ünnepen, Szilveszter estéjén pedig a székesegyházban. 1862. aug. 27-én ismét a karmelitáknál a szerzet megújhodásának 300 éves jubileumán. Az úgynevezett francia-ünnepet Győr város fogadta akkor, mikor az 1809-ik évi francia megszállástól megszabadult. Az ünnepségen a városi tisztikar is megjelent, azért rendszerint jönevü egyházi szónokot szoktak fölkérni az alkalmi szentbeszéd megtartására. — Mohi Antalnak ez alkalommal tartott szentbeszéde már magán viseli alkalmi szentbeszédeinek minden ismertető jelét. Benne van az ünnepnek részletes történeti hattere, tehát igazán alkalmi. Az előadás keretébe belevonja legjelesebb nemzeti királyainkat; példájukkal buzdít, lelkesít, hazafias verseket idéz. De megvan már a terjengősség és a szerkezetnek laza összefüggése is; oly hiányok, melyeket ünnepi szónokoknak, tapasztalatból tudjuk, a hallgatók szívesen elnéznek. Szónokunk 1863-ban nagyszemináriumi spirituális lesz. Ezen uj állása vonta maga után azt, hogy ettől fogva sok ujmisés tanítványának ő a primicianapi szónoka. Igy ő prédikál 1864. aug. 3-án Kisczelben Szalay Pál ujmiséjén; 27 ) mindjárt hozzátesszük, 25 év múlva ezüstmiséjén is. És midőn Szalay Pál Dadon elhalálozott, ugyancsak ő mondotta fölötte (1899. II. 22.) a megható gyászbeszédet is. Ujmisés szónok volt még: Nádorvárosban (1873. VIII. 3.), Osliban (1876. VII. 30.), Lövőn (1878. VII. 14.), Győrött a karmeliták templomában (1882. VII. 12.), Ruschek Antal, Joachim F.