Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

XI. Dr. Mohl Antal

néha Kismartonba is. A hirneves Jáky Ferenc akkor már oslii plébános volt s gyakorta be-benézett a kapuvári timárházba és sokféleképen érvényesítette istenes befolyását, különösen azzal is, hogy a család tagjait korán megismertette a jámbor társulatokkal. íme, itt kezdődik a mi Antalunknak, későbbi életében annyiszor megnyilvánult szeretete az egyházi társulatok iránt. A kapuvári gyermek- és tanulóévek más tekintetben is mély nyomokat hagytak az élénk szellemű ifjú lelkében. Nevezetesen az a színtiszta magyaros érzület, amaz igazán lángoló hazaszeretet, mely későbbi közszereplésében és különféle szentbeszédeiben oly hatalmasan, oly elemi erővel nyilvánul meg, ez a Rábaköz televény földjéből, a rábaközi színmagyar nép lelkéből sugárzott át az ő fogékony lelkületébe is. Gyermekéveihez fűződik a következő kis esemény is, melyről a boldogult későbbi éveiben többször megemlékezett. Bérmálás volt Kapuvárott. Antalnak két bátyja, József és Mihály, szintén a bérmálközók között voltak. Javában folyt már a bérmálkozás, mikor valakinek eszébe jutott: Hiszen a kis Tóni igen jól tanul az iskolában; tudja Isten hová kerül, mire még egyszer bérmálás lesz Kapuvárott, jó volna ezért őt is niegbérmáltatni. És úgy lett! A kis Tónikát megragadták, vitték és hogyan, hogyan nem, de megbérmálták. Ez történt 1840-ben, mikor még 5 éves sem volt egészen. Szinte hihetetlen, de a boldogult maga jegyezte föl azon kis életrajzában, melyet Simor püspök meghagyására 1857-ben Önmagáról készített. 1844-ben azután szülői fölvitték Sopronba, a hat osztályú »deák oskolaba«, Mihály bátyjával együtt. A fiuk nevelőanyjuk nővérénél, —. a Schügerl-családnál, — voltak, akkori jó szokás szerint — cserében. A Balfi-utca elején álló házuk igen közel esett a Szentlélek-templomhoz, ami az imádságos lelkű Tóninak igen is ínyére volt. Főigyekvését mégis a tanulásra fordította. A rendes tanulási idővel be nem érve, a kora reggeli órákban fölkelttette magát, hogy csak jól megtanulhassa leckéjét. Többi között Mihály bátyját, aki két évvel volt nála idősebb, szintén kérte, csak keltse föl jó korán. A mélyen alvó fiúcska persze nem egyhamar hallotta meg a keltegető szót; a Miska pedig röstellette emiatt még külön föl is kelni. De biz' a Tóni nem engedett. Hosszú madzagot vett; este lefekvéskor egyik végét a 'saját lábára, a másikat pedig a .Miska kezére kötözte, és meghagyta neki, nogy korán reggel addig ráncigálja, mig csak föl nem kel az ágyból. Igy lett Mohi Antalból koránkelő ember, aki egész papi életében, még a nagy betegségek kö-