Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

VI. Gróf Zichy Ferenc

jezsuita atyák, már csak az üdvös békesség kedvéért is a plébános jogaiba ne avatkozzanak. Ugyanazon ügyben irt (1764.) a jezsuiták generálisának is és arra 'kéri, hagyja meg továbbra is Kőszegen Kovács Ferenc atyát, mert jó szolgálatokat tesz a magyar Szentháromság Test­Vérületnek. Ugyanígy veszi védelmébe a kőszegi magyar iskolát is. Pár hónappal utóbb fönti ügyben véglegesen intézkedik, el­rendelve azt, hogy a körmenetéknél a Szentháromság Testvérület legelői menjen, mert Kőszegen velut terra patria, mint hazai föl­dön, a magyarságot »praecedentia«, azaz elsőség illeti meg. Győrött, saját székesegyházában, a német prédikációt 9 óra helyett reggeli 7 órára 1 teszi át (1764.) azért, hogy a nagyobbrészt németnyelvű cselédség és a szegényebb osztály is hallgathassa Isten igéjét. Ä köpcsényi papnak pedig azt parancsolja, hogy hí­veinek horvátul prédikáljon (1764. XI. 27.) Hazafias gondolkozásának egyéb jeleivel is sürün találkozunk. 1746-ban Szent László király tiszteletére Győrött 8 napi ájtatos­ságot [rendel el. 1763-ban a magy földrengés emlékezetére elrendeli az évi kör­menetet; ezt a város 1 magáénak vallotta és mai napig fönntartotta. Ugyanezen alkalommal veszi kezdetét a győriek öregceli bucsu­járása, mely szintén fönnmaradt napjainkig. 1771-ben szent István király jobbkeze a püspökvárban van egy napra köztiszteletre kitéve. Ezután a kis nemzetiségi kitérés után térjünk vissza Zichy püspök 'egyházkormányzati munkatársaihoz. Ezeknek sorában kétségkívül a jézustársasági atyák foglalnák el kiváló helyet, különösen Zichy püspökségének első korszakában. A rendnek az egyházmegye területén három kollégiuma (rendháza) volt, melyekben, 1772-ben, kevéssel a rend feloszlatása előtt, 98 volt a páterek, magiszterek és testvérek összes létszáma. Ezekből Kőszegre 16, Sopronra 32, Győrre 50 esett. Ennek a rendnek tagjai tanítottak a győri hittani főiskolán; vezették a nemes ifjak győri és soproni népes internátusait, ezek készítették elő a ipüspök egyházlátogatásait és bérmálásait, szervezték a Ker. Tanítás Testvérületet s tartottak szinte szünet nélkül missiókat, szentgyakorlatokat; mindnyájuk között mégis Kelcz Imre magaslott ki legjobban. Ő fordította a bécsi német kátét magyarra; a püspököt — kinek úgylátszik gyóntató atyja is volt, —

Next

/
Thumbnails
Contents