Petz Aladár: Győr szabad királyi város Szentháromság kórházának múltja és jelene 1749-1928. (Győr, 1929)

Bevezetés

támogatva, tartanak fönn. Általában azonban a kórházak anyagi eszközei kezdettől fogva nem voltak fényeseknek mondhatók, s ez a kerékkötő tradíció mindvégig — egészen napjainkig is — elkísérte a kórházak történetét és fejlődését. A kórházsegélyezésnek igen bizarr példáját látjuk pl, a selmeczi mészáros céhnek 1481-ben királyi jóváhagyást nyert statútumaiban, amelyek szerint a beteg állatok husa a szegények közt volt kiosztandó. Valamely idegen céhbeli által ott előzetesen eszközölt bemutatás nélkül levágott marha bőre pedig a kórház javára koboztatott el. Ennél valamivel biztosabb jövedelmi forrást nyújtott kórházának pl. Ruszt városa, amely 1625-ben kötelezte polgárait arra, hogy a reájuk szálló örökségekből minden esetben 5 frt-ot a kórháznak juttatni kötelesek. A társadalom megértése és áldozatkészsége is a kórházakkal szemben igen hosszú ideig a teljes közöny, vagy a negatio álláspontján áll, s nem ismeri fel azt a közvetett hasznot, amit a kórház az egészségesek társadalmára nézve is jelent. Beszédes példája ennek az a terjedelmes tiltakozás, amelyet számos győri nemes 1655-ben, a Szent Máté evangélista ünnepe utáni szerdán a győri Székeskáptalan előtt benyújtott azon alkalomból, hogy az óváriak az óvári hid mellett ispotályt létesítettek és ennek költségeire ökrönként 2 dénárt, birkák után pedig 1 dénárt vetettek ki adóba. Ezt az érdekes okiratot, mely a „Contradictio ex parte Cittis coram V. Capitulo Jaur. intuitu Hospitalis per Ovarienses incolas eredi, et eatenus indebitae solutionis interposita A— 1655." cimet viseli, városunk levéltára őrzi. (Városi magánokiratok, Ad. lad. 2. fasc. 27.) Kórházunk anyagi sorsa igen hosszú ideig az alamizsnagyüjtő csengetyüs perselynek („Klingl-Beutl"), a kórházi kápolna lélekharangja után befolyó „Todten-Geleut"-i\ek, vásári bódék bérjövedelmének, befolyó kapitánysági büntetéspénzeknek, letelepülési díjaknak stb. volt függvénye. A kórházaknak, mint gyógyintézeteknek élesebb differenciálásával csak a XIV.—XV. század idején találkozunk. E differenciálás azonban kezdetben inkább csak arra szorítkozott, hogy az országban azonidőben gyakorta duló és pusztító ragályok betegei és áldozatai — pl. a leprások — számára elkülönített intézmények létesültek, mint teszem fel a bártfai és segesvári „leprosorium"-ok. Ugyanezen intézmények utóbb, a XVI-ik század folyamán hazánkat 14-szer végigszáguldó és a lakosság nagy részét kipusztító pestisjárvány idején a pestises betegek elhelyezésére szolgáltak. Egyébként a kórházak igen sokáig, sőt sajnos még napjainkban is igen gyakorta, a tehetetlen elaggottaknak és az élet hajótöröttjeinek lerakodási helyeiül szolgáltak, ahol a hangsúly inkább a betegeknek kiszolgáltatott szegényes táplálékon, a fedél alá juttatáson