Petz Aladár: Győr szabad királyi város Szentháromság kórházának múltja és jelene 1749-1928. (Győr, 1929)

Bevezetés

számát érdeklődéssel hallgatták végig, úgyis mint a foglalkoztatási therápia egy hasznos eszközének eredményét. A kórházi telepnek több mint két órát igénybevevő megtekintése után a miniszter és kísérete az ünnepi díszt öltött városházára vonult, ahol a közgyűlési teremben bankettre terített asztal várta a vendégeket. A miniszter tartózkodásának itt még egy ünnepélyes aktusa zajlott le. Ekkor nyert leleplezést a miniszternek a közgyűlési terem számára a város közönsége által készíttetett életnagyságú portréja, mely ünnepélyes alkalomnak szónoka Dr. Höfer Vilmos, városunk főjegyzője volt: „Nagyméltóságú Miniszter Ur ! Mélyen tisztelt Uraim ! Egynek híjján 30 évvel ezelőtt ünnepet ültünk ennek az épületnek falai között ; az ünneplés Győr városa egy régen elhalt, nemeslelkü polgárának, Bisinger Józsefnek emlékezetét illette, azét a polgárét, aki életének dús anyagi kincseit halála után ritka szociális érzéssel és példaadó bőkezűséggel a nyomor enyhítésére és a könnyek letörlésére szánta el. Ez a boldog emlékezetű polgárunk — kinek 29 évvel ezelőtt itt a városháza előcsarnokában felállított szobrát lepleztük le — az ő gazdag alapítványának azokat a kamatait, amelyek az általa elsősorban kitűzött alapítványi cél megvalósulása után felszabadultak, ennek a székháznak felépítési költségeire engedélyezte végakaratában, de ennek létesítése utánra kifejezte azt az általános érvényű akaratát, hogy alapítványának kamatai a közjóra, vagy a sanyargatott emberiség javára szolgáló intézmények céljait szolgálhatják. Felütöttem annaleseinket, lapozgattam bennük, s azokon a lapokon, amelyek a szoborleleplezés eseményeit örökítik meg, annak a megállapítását is feljegyezve találtam, hogy Bisinger József most említett általános rendelkezésének az első foganatja abban jelentkezett, hogy mihelyt a városháza építésének alapja kihasíttatott, még az építkezés megkezdése előtt a Bisinger-alapítvány tetemes összegű zsirójával lehetségessé vált uj közkórházunk felépítése. Igy kapcsolódik bele a mi mai ünneplésünk a 29 évvel ezelőtt lefolyt ünneplésbe, így jut mai ünneplésünkből egy-két sugár néhai Bisinger József emlékezetére is, amelynek — úgy érzem — kegyelet diktálta kötelesség volt egy pár pillanatot szentelni. De Bisinger Józsefen kivül kórházunk sok jóltevővel dicsekedhetik, nemcsak olyanokkal, akik kisebb-nagyobb pénzadományokkal törekedtek a közkórházat emberbaráti rendeltetésének betöltésére alkalmassá tenni, hanem azokkal is, akik a kórház ügyének intézésére hivatva munkaerejüket, tehetségüket, szivük szeretét és lelkük minden melegét arra áldozták, hogy ez az intézmény az legyen, aminek lennie kell : a szenvedő beteg emberek asyluma, megnyugvása, valami biztató, amibe az élniakarás jogos reménységgel megkapaszkodhatik, valami, ami az élnitudást, az élet örömeinek az élvezetét a léleknek és testnek visszaadni képes. Ilyen szellemben fejlődött, virágzásnak indult a mi közkórházunk, s növekedett az emberek megbecsülésében és elismerésében. De jött azután a megpróbáltatások súlyos esztendőinek sorozata, jött a világháború, annak nyomában sok-sok megsebzett test és lélek és kicsiny lett a hajlék, amit az irgalmasság emelt, szük lett a tér, amelyben emberszeretet és hivatás szamaritánus munkájukat sikeresen végezhessék. Megoldhatatlannak látszó feladat várt reánk azzal a szükséggel, hogy kórházi intézményünk kereteit tágítani kell. Megoldhatatlannak, mert hiszen reánkborult a szomorú magyar éjszaka, nehéz leplét reánkterítette és sokszor elcsüggedten reményt vesztettünk, mert