Petz Aladár: Győr szabad királyi város Szentháromság kórházának múltja és jelene 1749-1928. (Győr, 1929)

Bevezetés

azt hittük, hogy elérkezett az éjszaka, amelyről az irás azt mondja, hogy abban senki nem munkálkodhatik. Akadt azonban elesett országunk vezetésére elhívott féifiak között egy, aki minden alkalmat megragadott és fennen hirdette, hogy az elsötétült éj kárpitja csak akkor nyílik meg felettünk rózsás hajnalhasadásra, ha az éjszakát is munkára használjuk fel s maga is éjjelt nappallá téve, elméjének minden tudásával és szivének minden veleszületett jóérzésével fogott hozzá egy nagy és szent munkához : a nyomort megelőzni, sebeket begyógyítani, felnövekvő uj nemzedékeket veszedelemtől megóvni, öregeket, tehetetleneket gyámolítani és oltalmazni. A mi kórházunk ügyének ennél a férfiúnál nem kellett sokat kérni és kopogtatni, megértő fogadtatásra és támogatásra talált nála, aki a gazdasági és politikai viszonyok megannyi nehézségei között is diadalra viszi azokat az eszméket és megvalósítja azokat a fenkölt gondolatokat, amelyek tettre serkentik. Egyedül az ő segítségével és hathatós támogatásával sikerült kórházunkat a kor követelményeinek megfelelően fejlesztenünk, modern alapokra átépítenünk, azt nagyszabású ideggyógyintézettel kibővítenünk. Mikor ez a férfiú, Vass József miniszter Ur Onagyméltósága ma eljött közénk, hogy jelenlétével felavassa a mi büszkeségünket, az újjáépített kórházunkat : nekem, mint e pillanatban a város közönsége szószólójának, nehéz harcokat kell vivnom azokkal az érzelmekkel, amelyek az ajkamra tolulnak és mind kikívánkoznak, hogy melyiknek adjam közülük az elsőbbséget ? Vájjon annak a bensőséges szeretetnek, amelyik országos nagyságot köszönt a győri Bencés gymnasium egykori kis diákjában, — avagy annak a nagyrabecsülésnek, amelyre az ország egészségügyének legelső őre sokszorosan reászolgált azzal a tevékenységével, amit legdrágább kincsünk megőrzésére lankadatlan kitartással folytat, — avagy a leghálásabb köszönetünket azért, hogy a mi kórházunk jóltevőinek sorozatába az elsők közé beállani kegyes volt s ezzel nevét a kórház történetébe kitörölhetetlenül belevéste? Kegyelmes Uram ! Gyenge vagyok én ahhoz, hogy ezeknek a kitörni készülő érzelmeknek az erejével meg tudjak küzdeni. Leeresztem az ajkam zsilipjeit, beszéljen helyettem Győr szab. kir. város közönségének az az elhatározása, amely Nagyméltóságod arcképét közgyűlési terme számára lefestette. Ennek a képnek rendeltetése az, hogy általa és az ő közvetítésével Nagyméltóságod időtlen időkig itt legyen közöttünk és késő maradékaink között, hogy hirdesse Nagyméitóságodnak a mi szegény magyar hazánk és abban a mi rajongásig szeretett városunk jólétéért kifejtett munkásságát, s ezzel kivivott, soha el nem évülő érdemeit, hogy bizonysága legyen annak, mikép nem felejt e város polgársága és mikép él szivében örökké a bála s végül, hogy emlékeztetőül és figyelmeztetőül szolgáljon késő nemzedékeknek arra, hogyan kell ezt a hazát nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is szeretni. Ennek a rendeltetésnek szolgáljon ez arckép most e csonka hazában, majdan pedig — minél hamarább és örökre — a régi határokig visszaállított Nagymagyarországban Ugy legyen!" A város főjegyzőjének e mély érzésektől áthatott és magas szárnyalású beszéde után lehullott a képet takaró lepel, s Dr. Vass József miniszter válaszolt az irányában tanúsított ragaszkodásnak eme megnyilatkozására. Mélyen meghatotta — monda — és őszintén meglepte a szeretetnek és az elismerésnek ez a szinte zuhatagszerü megnyilatkozása. Ugyanakkor, amikor az elismerés szavait magától elhárítja, Győr iránt érzett