Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével (Győr, 1896.)
II. GYŐR 1848—49-BEN
Lajos, Potyondy Ferencz, Nagy István (számvevő), Király Lajos (mérnök) és Jankó János (főadószedő) tagokból. Reményét fejezte ki a vármegye, hogy lesznek, akik a minimumon felül adakoznak. -* tauuió A hangulat hatása alól nem vonhatta ki magát haza reménye, )nsag. a v £ ros ifjúsága sem, a felső iskolások, míg könyveiket lapozgatták, fegyverekkel álmodlak. Megható volt a fiatalok búcsúzása a tanév zártával. Elbúcsúztak egymástól úgy, amint akik örökre távoznak. Ime például egy ifjú levele, a győri lapból : Bú csúszó a győri tannló-ifjnságtól. Tekintve a baráti sziv s rokon érzet azon szilárd kapcsát, mely az oskolai év lefolyta alatt bennünket, hazánk átalakulási napjaiban is öszve tartott, — bizalmasan emelek hozzátok néhány szavakat, — kisérve azon édes öntudattól, — miszerint a mi benne jó van, kebletek földébe átültetve leend. Mindenek előtt visszaidézem figyelmeteket honunk pár hó előtti állására, midőn kebletek a szabadság magvának e hon földébe átültetéséért lángol' ; vissza a márcziusi napokban fejlesztett azon lelkesedésre, mely az emberiség szent nevében jogokat követelt a népnek, villámokat szórt azt elavult rendszer, s aristocratia óriási kinövéseire ; vissza azon erélyességre, melyet anyagi s szellemi tekintetben átalakulásunk nagy napjaiban egy nemzet szabadságáért íejlesztettetek ; vissza az öröm s büszke önérzet azon perczére, melyben küzdelmeiteket a szabadság egyenlőség s testvériség szelleme által felkarolni láttátok, — nem láttam arezotokon aggályt, nem kétes sejtelmet jövőnkről, hiszen minden kebel csak örülni tudott akkor, midőn szabadnak látta e hont, egyenlőknek fiait, midőn a századok edzette terhes lánczot a szabadság s testvériség kapcsa örökre száműzte. S most, midőn leszállt a hon nemtője betölteni a sóvárgó sziveket, midőn teljesítve minden, mit csak várni lehetett, midőn a megtört aristocratia romjain az egyenlőség csarnoka felállittatott, most, midőn e sokáig szenvedett honnak polgári egyetértés szülte erőre van szüksége, hogy megvédjük azt, miért oly soká küzdöttünk, — kérdem, meg van-e szilárdítva a béke ? betöltve az igények? a tapasztalás tanúsítja, hogy nem, minek oka népünk nevelésbeni éretlen kora. Milliók ontottak volna vért a szabadságért, s most milliók jogosítják fel magokat személy s vagyon jogtalan megtámadásával a szabadság ürügye alatt polgári vért ontani, mit itt-ott mutatkozó szomorú események már is tanúsítanak ; kérdem, nem fogják-e az ily lázítók, szabadságunkat tán éjszak kancsukáira függesztve, honunkat uj iga alá görnyeszteni ? a testvériség csiráját kigyomlálva, földünket egy polgári vértül párolgó csata piarczá változtatni ?
