Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével (Győr, 1896.)

II. GYŐR 1848—49-BEN

rovására határozni engedünk, tűrünk ! — Igy áll a tény. — A teendőre véle­ményem röviden ez : Ugyanazon uton, e határozatát és levelét a tanács ünne­pélyesen, saját compromissiójára huzza vissza, — s ezt néki egy küldöttség rögtön adja tudtára, •— sa küldöttség jelentését, ide rögtön tegye meg, s egyszersmind adassék tudtára a tanácsnak, hogy m ig a törvényjelentés meg­téve és a törvények kihirdetve nem lesznek, ülést tartani ne merészeljen, s hogy mi a törvények nevében minden titkos ülések ellen ünnepélyesen ellent­mondunk ! Küldöttség Közakarattal LUKÁCS SÁNDOR szónok vezérlete alatt KÁLÓCZY LAJOS, KOVÁCS a tanács- PÁL, PüRGLY SÁNDOR, DURSZA MlHÁLY, PRENG MlIIÁLY, ZMESKAL SÁNDOR, HERGES­SZELL JÓZSEF, S még számosan küldettek ki, a mondott beszéd tartalma szerint a tanácsnál komolyan, erélyesen nyilatkozni. Ugyan e küldöttség lőn avval is megbízva : hogy mint e lapok szerkesz­tője előadá — a nép által elnevezett utczák neveinek felírásáról, — mit eddig a tanács nem teljesíteni elég hanyag volt, — e tanácsot tüsténti intézkedé­sekre hívja fel. Valamint azzal is, hogy a kétfejű sasoknak leszedése által, csak negativ lépés lévén megtéve, a sasok helyett mindenütt Magyarország czimerét haladéktalanul feltétetni a tanács tartsa kötelességének — mert midőn a magyarok királya is, nem kétfejű sas, hanem Magyarország czimere alatt jött a törvények szentesítésére ; hanyagság és nemzetietlenség lenne a királyt nem követni, — mert mi szabad magyar nemzet vagyunk ! Hergeszell E gyűlésben KERESZTESY AMBRUS, Hergeszell Ferencz volt városi követ­védelme. nek, — ki a tanácsban nem volt jelen, védelmére szót emelt. Erre KÁLÓCZY LAJOS által válaszul a kéznél levő okirat mutattatott fel, melynek homlokán az áll; hogy „a tanács ülésének határozata." — Hergeszell Ferencz szinte a tanács tagja. — Egyébiránt, kik e gyűlésben részt nem vettek, vagy a hatá­rozat hozatalban ártatlanok, itt a népgyűlés, —- ott a szabadsajtó, ha szeretik becsületöket, tisztítsák ki magukat ! Kálóczy Lajosnak ez erélyes nyilatkoza­Karvasy tára KARVASSY SÁNDOR tanácsos rögtön nyilatkoztatá : hogy ő jelen voltugyan védelme. a tanács ülésben, de azt nyilvánosan kivánta tartani, kivánatától a tanács által elüttetett, azután az illető törvénypontokat ő úgy magyarázta : hogy a 10 candidatorokat választási jog az összes választóké, e tiszta magyarázatától is elüttetett, — ekkor elhagyá a tanácsülést s másnap a hitelesítésen sem volt jelen, mert nem akart a polgári szabadság rovására tett ily határozatba befolyni. Karvassy tanácsosnak nyilatkozatában a nép megnyugodott. A készsé- A kiküldöttek a reájuk bízottakban eljárandók, a városházhoz mentek a ges tanács, tanácsülésbe. Lukács Sándor a népgyűlés határozatát komolyan és erélyesen előadá. Előadására a tanács mindenben tüstént kész szolgálatát nyilvánitá s egyszersmind azt is kimondá, hogy a tanácsnak akaratában nem volt kedves polgártársaik jogát megszorítani stb. — Lukács Sándor megkéretett, tegye fel azon pontokat, melyekben a tanácsnak meg kell egyezni s melyekről a tanács a ministcrelnököt stafetaliter rögtön tudósítandja. Lukács Sándor föltéve s tüs­tént felolvasá ; a pontok következők : Aponto- 1-ször. E mostani tanács sem hivatva, sem jogosítva nem érzi magát a zatok.

Next

/
Thumbnails
Contents