Kruesz Krizosztom, Fehér Ipoly szerk.: Győr megye és város egyetemes leírása (Budapest, 1874)

Első rész. TERMÉSZETI VISZONYOK. - 4. A megye vizrajzi viszonyai. — Fehér Ipolytól.

vizálláskor a folyó habjai alól felmerül. Nagyobb áradáskor egy-egv homokréteget hord rá a folyam; lassankint cserjék, növények honosodnak meg rajta, melyek a vizben uszó földes részek uj lecsapódását még inkább elősegítik. A folyton növekvő zátony végre mint sziget emelkedik ki, mely olykor a vizállás 0 pontja fölé 10—15 lábnyira is felmagasodik. A dunai szigetek földje tehát egész a folyam közép vízállásának mélységéig rendesen finom iszapból áll, melylyel néha homokrétegek váltakoznak; alatta pedig kisebb-nagyobb hömpölyök feküsznek. A zátonyok ugy mint a szigetek hosszúkásak, és a folyam irányában nyújtottak: felső csúcsuk lapult, szelíd hajlású, míg alsó végok rendesen magasabb és meredekebb. A meder-talaj egyik érdekes pontját a Szap helység mellett lévő nagy kanyar képezi, hol is a meder-talaj alatt 7 láb mélységben és nagy kiterjedésben több mint egy öl vastagságú jó tőzegréteg fekszik. A Dunamedrének keresztszelvénye hazánk területén sehol sem oly szabálytalan, mint Pozsonyinegye Püspöki helységétől megyénken át egész Szegyéig; fő- és mellékágaiban ezer még ezer zátony és sziget hasogatja szét a folyam vizét; a szigetek és zátonyok ugy, mint a folvóágak medre, kanyarulatai és sodra minduntalan változnak, ugy hogy e tekintetben évről évre uj és uj térképre lenne szükség, ha a folyó hű rajzát akarnók adni. Csak Vének alatt nyer a Duna ismét szabályosabb alakot. A Duna áradásai képezik a partvidékek sújtó csapásait, melyeknek súlyát alig érzi a Duna mentében egyetlen pont is annyira, mint épen megyénk, névszerint ennek esilizközi része. Evkönyveink századok óta mutatnak fel egyes éveket, melyekben e boszuló angyal újra és újra megjelent. Nem említjük a rég letűnt századok keserveit, melyeket a bősz elem fakasztott, csupán az ujabb időkből hozunk fel néhány adatot. 1783-ban a Duna rendes vizállása fölé 19 lábnyira és a partvidék síkja fölé 6 lábnyira emelkedett; 1789-ben pedig 250 Q mfd területet borított el habjaival. Ily rendkiviili vizállás természetesen nemcsak a közvetlen környezetre méri csapásait, de a Dunába ömlő mellékfolyók által elhat távol vidékekre is ; igy történik, hogy a tulságig megdagadt Duna a Rába és Rábca folyókat egész a Hanságig, sőt egész a Fertő taváig visszaszorítja, s e vidéknek sík lapályait is viz alá temeti. Az 1838-ik év áradása még élénk emlékezetben van, hasonlókép az 1850-dik év téli jeges árvize. Alig van toll, mely híven tudná ecsetelni azon képet, melyet a medréből kitört elem nyújt. A sebesen rohanó hullámok tompa moraja mérföldekre előre jelzi a végzetes sorsot, melynek érzetére ember és állat megborzad; a menekvők jajve-