Kruesz Krizosztom, Fehér Ipoly szerk.: Győr megye és város egyetemes leírása (Budapest, 1874)

Harmadik rész. TÖRTÉNETI VISZONYOK. - Régészet

a várat Lamberg Kristóf győri várparancsnok 1529-ben a törő közeledtének rémhirére fölégetvén, azt a Bécs felé vonuló Szolima duló csapatainak zsákmányul hagyta Hogy e vészteljes napo. alatt a székes-egyház nemcsak meg nem kiméltetett, sőt a bősz csor dák romboló dühének ós kincs-szomjának kiváló tárgya volt, elgon dolható. Elvonulván a török, minthogy Győrvára Bécs biztosítására Í legkiválóbb stratégiai pontul kinálkozék : azt I. Ferdinánd s utánn: Miksa királyok roppant költséggel fölépíttetek s megerősíttetek ; di egyszersmind a székes-egyház legnagyobb részét hadi, élelmi- és szer tárul lefoglalák. A szent hely ilyetén profanatiója ellen följajduló győri káptalai ismételt kérelme folytán Ferdinánd ugyan megigéré, hogy mihelyt t várban a tervezett hadi szertár s élelmezési épület elkészülend, a székes­egyház az isteni-tiszteleti célokra ismét vissza fog adatni ; ámde ezer. igéret, mint annyi más, foganat nélkül maradt, elannyira, hogy Teuffe] Eras m u s várparancsnok még a sz. Háromság-kápolnáját (az u. n. Héder váry-kápolnát) is lefoglaltatá. Kitűnik mindez a káptalannak Miksa királyhoz intézett s újabban napfényre került kérő leveléből, melyben Ferdinánd Ígéreteire támaszkodva, kérik a királyt, hogy nekik a templomot visszaadatni rendelje, annyival inkább, minthogy biztosan értesültek arról, miszerint a hadélelmi szereket az ellenséges támadás­nak kevésbé kitett helyre, — mely tűzvész ellen bolthajtással leend védve, — szándékozik átvitetni a hadparancsnokság. De ha ez meg nem történhetnék is, ők szivesebben maradnak meg azon szűk helyen, mely számukra az isteni tisztelet végzésére meghagyatott, mintsem hogy ők más, t. i. a városban levő, sz. Istvánról nevezett roskatag plébánia­templomba költözzenek; és pedig azon okból, mert a székes-egyház némely oltárához kegyes alapítványok kapcsolvák, melyeknek fejében a kanonokok jótevőikért való misemondásra kötelezvék 2 ). A káptalan ezen kérelme meghallgatást nem nyert ; sőt Miksa válaszul kibocsátott levelében 3 ) — bár inkább udvarias kérelem, mint határozott parancs alakjában, •— meghagyja a káptalannak, hogy a székes-egyházból, — miután a népet a lőszerekkel telt templomba isteni­szolgálatra egybegyűjteni fölötte veszélyes volna, — végkép kiköltözzék; kijelölvén neki a régi, sz. István vértanú tiszteletére szentelt s vala­!) Istvánfi pag. 99. 2 ) Eredeti fogalmazvány a kápt. levt. Arc. 7. Fasc. 2. 3 ) Kápt. levt. Arc. 6. Fasc. 7. Nr. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents