Domonkos Ottó: Méhészeti irodalmunk néprajza. A Soproni Múzeum kiadványai 5. (Budapest, 1952 - Sopron, 2000)

III.Üzemorganizáció - 3. Kereskedelem

A XIX. század elejétől kezdve a cukor is használatos a méhek etetésére, főleg az árútermelő méhészeknél. „Buza-, vagy árpaszalacból is szoktak még a' méhek' számára, mézzel vagy tzúkorral eggyütt, szirupot főzni, ott, a'hol a' körtvély szűk volna; de nállunk ere semmi szükség sintsen: "386. Azonban állíthatjuk, hogy a méhészek nagy többsége méheit csak mézzel, gyümölcslével, mézes húsokkal etette, ha télen egyáltalában gondozta méheit. Kereskedelem. A termelő méz és viasz feleslegét igyekszik a legkedvezőbb árviszonyok mellett értékesíteni. Itt azonban különbséget kell tennünk a néhány méhcsaládot tartó.gazdák és az árutermelő méhészek (specialisták, nagybirtok) között. A szegény ember a méhek felverése után megragadja az első alkalmat, hogy feleslegét eladja és így pénzhez jusson, vagy pedig a sonkolyosokkal való csere utján apróbb használati tárgyait (tü, gyürü, fűszer) beszerezze. Vannak olyan méhtartók, akik évközben a kasok számának növelését tartják szem előtt, de ezek ősszel az eladásnál rendszerint csalódnak. „Mikor ősszel a' bábos vagy kereskedő mézet vesz tőlünk: megveszi ő ugyan átaljábann-is a' felverendő kasokat, de semmit sem ád a'kasok' számára, ha tsak mindeniket egyenként meg nem emelte, hogy azoknak nem számához, hanem nehézsésgéhez képest Ígérhessen érettek."387. ^ kevés méhet tartó méhészek nem vesződnek a méznek és viasznak a szétválasztásával és tisztításával, pedig külön külön magasabb áron tudnák eladni termékeiket, mint az összetört, csomoszolt lépeket. A specialisták és az uradalmak (ez utóbbiak sokszor maguk is felvásárlók) termékeiket általában nem a mézelvétel után közvetlenül adják el, mert ilyenkor a legalacsonyabbak az árak. A viaszt vagy frissen, tehát sok víztartalommal adják el, vagy pedig nedves helyen tárolva388. várják a kedvező áralakulást, illetve maguk is alakítják azt. A mézet télen, farsang idején és különösen böjtben, tehát a legnagyobb kereslet idején értékesítik. A barkácsok és sonkolyosok, akik csomoszolva vették a mézes lépet illetve sonkolyt, szeptemberben bejárták az egész országot és összegyűjtötték a kisebb gazdák feleslegét. Központjuk a Felvidéken, Rozsnyón és Lőcsén volt. A mézet és viaszt megtisztították és Bécsbe, Pestre, Pozsonyba, Kassára vásárokra szállították. A felvidékiek méhser főzésükről is híresek voltak. A méhészet hanyatlása a barkácsok és sonkolyosok kereskedelmét is jelentősen csökkentette. Csaplovits János 1829-ben a vágújhelyiek viaszgyertya kivitelét már jelentéktelennek tartja. A XVIII. század végéről rövid leírást kapunk a méz hamisításáról és annak próbáiról. „Szokása némelly nyereségen felettébb kapó rosz lelkű Gazdáknak, hogy a' higotska méznek terhét és sűrűségét, gesztenye, borsó vagy köles lisztéi neveljék, mint a'mellyek jó nehezek is, a'mézben sem forranak-meg, szint és izt sem változtatnak; vagy hajó sürü az ő mézek, hogy a' kupa vagy veder véle inkább teljék; hideg vizzzel szaporítsák... Ha az illyen lisztéi fejelt mézet kevéssé meg-főzik 's üvegedédnybe ki-töltik; fellyül zavarosan marad: ha egyéb nehéz por volt benne; az, mint az iszap, az edény' fenekére száll." „Minél nagyobb edénybe és hidegebb hellyen tartatik a' méz, annál későbbre vész-meg. A vizes mézet meg-esmérhedd, mert ha tsendesen áll, a'vize nem sokára fellyül kerül; meg-sem gyúl: ha pedig, hogy sűrűbb, fejérebb és édesebb légyen, köles 60