Domonkos Ottó: Méhészeti irodalmunk néprajza. A Soproni Múzeum kiadványai 5. (Budapest, 1952 - Sopron, 2000)

I. Termeléstörténet - 3. A méhészet helye és jelentősége az ország gazdálkodási rendszerében

esztendőben száz-száz jó rajzó méhet meg fog hagyattatni, a többit pedig fölverettetvén ahoz értő igaz hűtős személyek előtt megmázsáltassa az igaz pozsonyi mázsával."23A majorsági gazdálkodás teljes kifejlődésével, amely a jobbágyföldek elvételén, közös legelő és erdő használat megszüntetésén alapult, fokozott gondot fordítottak az uradalmak a méhészetre is, mint igen jövedelmező művelési ágra. Igaz ugyan, hogy már korábban is alkalmaztak az uradalmak, várak méhész specialistákat, de oly világos és határozott követelmények leírását a méhésszel szemben, mint a XIX. század elején, korábbi időben nem találtunk. A következő követelményeket állítják a méhésszel szemben a Festetics uradalomban 1821-ben: ,,A' Méhészek Szegödségére tartozik, hogy 1. Értelmes emberek választassanak. A' babonás, és tudatlan ember, a' legjob Méhházatis elpusztítja. 2. Ha ilyenek nem találtatnak, tanítani kell őket. Ezen végből. 3. A' Horpási öreg Méhész fővigyázó módon, többször megjárja a' többi Méhházakat a' hibákat orvosolja, és a' tudatlanokat oktassa, mind a' Méhekkel való bánásra; mind a' Szalmakasok fűzésére őszi, és téli napokon. Mellyértis az ő fizetése 20. forintal nagyobb legyen a' többiekénél. 4. A' Rajzás idejebeli hat hetekre a mondott nagyobb Méhházakhoz a' Méhészek mellé holnapos segédeket rendeljen a' Gazdatiszt. 5. Fizetések a' Méhészeknek két hold őszi, és annyi tavaszi föld 4 kaszás rét, két fejőstehén, és mindenestől négy darab Sertés legeltetés. 6. Köböl Rozs, 4 köböl búza, és 10-15 forint ezüstöt érő papiros. Itt tehát több méhész alkalmazásáról van szó, akiknek az ellenőrzése és tanítása az öreg méhész feladata. Nem kétséges, hogy itt árutermelés folyik, az általánosnál (régi kas típusok) termelékenyebb eszközökkel (karikás szalma kasok). Természetesen az uradalmak gazdálkodásában a kizsákmányolásnak dézsmában és bérbeadásban való megnyilvánulása sem hiányzik. „... igen könnyen reá veheti erre (t.i. a méhészetre) jobbágyait akár az Anyakasoknak felében való kiadása, akár más mód, akár tsupa serkentés és példaadás által. Minden esetben haszna leszsz pedig ebből az Uradalomnak, mivel a' jobbágyok' Méheit megdézsmálja."^Feles méhésszel szemben a kővetkezőket kell megtartani: ,,A' többi aprólékos Méhházakat a' Polgár Méhészembereknek kell adni felében, vagy harmadában, a' szerint, a' mint az illy Polgárnak félannyi, vagy tsak harmad résznyi Kasai vágynák, mint az Uraságnak. De az illyen szerződést szentül meg kell tartani." „Dohány, és Kolompár földet a' feles Méhészeknekis kell közel engedni és keríteni."26A kizsákmányolás a dézsmánál a legszembetűnőbb. A dézsmaszedők általában a legjobb méheket vették el, a kasokat nem mindig adták vissza; vagy a kiválaszott méheket a tavaszi jó idő beálltáig a méhtartónál hagyták, természetesen a gondozás és a felelősség a régi tulajdonosé maradt. Hosszan sorolhatnánk még a hasonló eseteket és eljárásokat, de azt hiszem a fentiek is elég bizonyítékot adnak arra, hogy az uradalmakban jelentős méhtartás, árutermelés folyt. A méhész specialisták pusztán csak a méhtartásból igen jelentős vagyonra tettek szert, amint azt Tessedik feljegyzéseiből olvashatjuk: „Meghalt Debnár Mihály, a legjobb és legvagyonosabb szarvasi méhészek egyike. Maga szerezte vagyonából a szarvasi evangélikus egyháznak 800, a földesúrnak 200, a földvári református egyháznak 15, a községi szegényeknek és koldusoknak 15, a két papnak 5, a tanítónak 20, az iskola praeceptorának 12 forintot adományozott. Házát, tanyáját, (Szállásch) nyolc ökrét, nyolc tehenét, lovait, juhait, méheit, pénzét, szőlőskerjét özvegye kapta azon kikötéssel, hogy azt, ami halála után maradni fog (mivel gyermektelen volt), 15