Domonkos Ottó: Méhészeti irodalmunk néprajza. A Soproni Múzeum kiadványai 5. (Budapest, 1952 - Sopron, 2000)

I. Termeléstörténet - 3. A méhészet helye és jelentősége az ország gazdálkodási rendszerében

A méhészet előmozdíítására 1799-ben az udvari kancellária egy rendeletet adott ki, amelyben a falvak körül a hárs és akácfa ültetését rendeli el. Hogy a rendeletnek voltak komoly végrehajtói és eredménye is volt, azt a kővetkezőkből láthatjuk: „Mivel ezen évben föld, tűz, levegő és víz annyira ellenére volt a méhtenyésztésnek, hogy különösen a folyók és folyamok nyolc hónapig tartó áradása s az igen gyakori szelek miatt még a legnehezebb, legjobb a legnépesebb méhkasok is szükséget szenvedtek, s csak a helyben található sok akác-, meg a májusi mák - és az őszi... virágzás mentette meg a pusztulástól, ..."

cAz akácfa terjesztése azonban nemcsak egyszerűen a méhlegelők pótlását, hanem a méhlegelők minőségi változását is eredményezte. Ez két irányban hatott ki, egyrészt a méz minőségére^-, másrészt a szaporodásra.

eA méhlegelő jelentős csökkenését azonban nem tudta kiegyenlíteni a jó mézelő növények terjesztése. Az összeszűkült méhlegelő gazdaságos kihasználására egyre inkább fokozódik a méhekkel való vándorlás. A méhészet helye és jelentősége az ország gazdálkodási rendszerében Amint a méhtartás országos elterjedésének tárgyalásánál a helynevek alapján láthattuk a vizsgált időszak előtti századokban is virágzó méhtenyésztés folyt Magyarországon. Röviden tekintsük át, hogy ezekben a századokban milyen jelentősége volt a méhészetnek. Ez szükséges egyrészt azért, mert bepillantást ad a vizsgált századok gazdasági előzményeire, másrészt ízelítőt ad következő kutatások anyagából. A tihanyi apátság alapító levelében (1055) már találkozunk a Fedémes helynévvel (fidemsi), amely méhésztelepet jelent. Hogy már ebben a korai időben jelentős volt a méhtartás, azt Árpádházi királyaink rendelkezéseiben, akár adományozás, akár az adózás kérdéséről szóljanak azok, számtalanszor olvashatjuk. Baranyában királyi méhészek épp űgy birtak bizonyos területeket, akár a solymárok, pecérek stb. Egy adományozás körüli per anyagából a következőket olvashatjuk: „...több mint egy 180 tanú által bizonyíttatott, hogy a 4 ekényire becsült Bodvölgye birtok a királyi méhészeké volt, s ennélfogva királyi adományozás alá tartozott és tartozik... Erdélyben a szászok bejövetele után a mézeskalács ipar igen fellendült, a viasz kereskedelemre pedig 1370-be Nagyszeben Lajos királytól monopóliumot kapott. Ezt a jogot 1374-ben Brassó is megszerzi. A város pecsétjével ellátott viaszt még Székesfehérváron is árulták. A dézsmajegyzékekben állandó tételként szerepel a raj vagy méh tized. Közvetlenül a királyság megalapítása után csak az egyháznak fizettek dézsmát, ezt azonban mindenki tartozott megfizetni. A nemesi rendek kifejlődésével ez a kötelesség egyedül a jobbágyokra hárult. A tized szedés körüli túlkapásokat Mátyás király kigyekezett megakadályozni. 1481-diki törvénye kimondja, hogy a tized csak borból, bárányból, méhrajból, tavaszi és őszi gabonából szedhető. 11