Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei. A Soproni Múzeum kiadványai 4. (Sopron, 1998)

3. Lenszövők – barhentosok

említettük. Vásznaik ezer végszám kerültek a budai, fehérvári, hatvani, debreceni országos vásárokra (Szűcs: 1955. 223. kk). E jelentős árutermelés többségben a középszerű vásznak előállítására, a köznép igényeinek kielégítésére irányult. A sziléziai pamutvászon áru pedig minőséget is képviselt. A vámjegyzékek a választék fokozatos bővüléséről tanúskodnak, az egyszerű vásznaktól a fátylakig követhető a minőség alakulása, követve a városi polgári igények növekedését (Endrei: 1989). A XIV. század végére, a XV. század elejére esik a barhentek megjelenése a vámjegyzékekben Soprontól, Pozsonyon át, Fehérváron, Szebenben és Brassóban is. A len láncfonal és a gyapot, pamutvetülék sávolyos szövése erős, tartós egyszínű árut adott. A gyapot velencei és milánói központokból érkezett, oda a levantei kereskedők közvetítésével Indiából. Másrészt közvetlenül a bizánci szállítmányokkal is kell számolnunk Erdély városaiban, Brassóban, Nagyszebenben. A nyugati, Rajna vidéki textilközpontok lenvászon termékei kiterjedt útvonalakon kerültek a közép-európai városok piacaira. Természetes, hogy az új minőség, a pamutvászon, e központok mestereinek versenytársat jelentettek, igyekeztek megtanulni az új szerszámok használatát, a szövéstechnikát. Gyermekeiket, inasaikat Itáliába küldték, de legényeik is felkeresték e műhelyeket, és kellő tudás birtokában tértek vissza hazájukba, alapítottak új műhelyeket, ill. a családi hagyományba beépültek az új módszerek, így áttételesen kerültek újító mesterek és legények a keletre fekvő tartományokba, osztrák, cseh, lengyel, magyar területekre. A textilszakmai túlnépesedés segítette a kirajzást és pl. Magyarországon a szepesi és erdélyi szász, valamint a fokozatosan erősödő királyi városok befogadó készsége előmozdította a barhentszövést, pamutvásznak szövését. A barhent len láncfonál és pamut vetülék sávolykötésü, három vagy több nyüsttel szőtt erős vászon, melyet hátoldaláról kártoltak, bolyhoztak. Felsőruházatban, háztartási textilként használták a XIV. század óta. W. v. Stromer (1978. 121. 13 b és 13 c ábrán) a kölni Iparművészeti Múzeumban őrzött vászon eredetijét mutatta be az előlapjáról és a hátoldaláról, nálunk ú.n. barackmagos mintával (Endrei 1989: 217). A lenszövő központok, majd a Rajna vidéken gyors ütemben létesülő új barhent centrumok, árutermelő tevékenységének hatalmas piackörzeteit W.v. Stromer német kutató tárta fel és foglalta monográfiába, mely számunkra is tanulságos. A szerző középkorig visszamenő főrangú család leszármazottja, aki a régi iratok, más középkori források segítségével rajzolta térképekre a barhentszövés történeti fejlődését. A keleti irányba is kiteijedő kirajzás Bécs, Prága, Pozsony, Kassa, Bártfa, Buda, Nagyszeben, északon Krakkó-Kazimierz, Breslau, 1380-1421 közötti időben, a fennmaradt oklevelek alapján bizonyított (W.v. Stromer: 1978. 5. térkép). Az árutermelés ilyen növekedése, haszna nagyobb körzet igényeinek kielégítését tette lehetővé. Ebbe az európai 28