Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Hoffmann Tamás: A dohányról és a dohányzásról

mennydörögtek, ennek ellenére a „nyilvános helyek" (kivéve a templomokat) majdnem mindenütt megteltek dohányfüsttel a keresztény világban. A protestáns országokban már a 17. század második felében elfogadták a kialakult helyzetet, megengedték a dohányzást. Oroszországban, ahol a cár és a pátriárka kart-karba öltve állt ellen a dohányzásnak és „az ördög füstjétől" igyekezett távol tartani az alattvalókat, Nagy Péter bizonyult a fö-fó vétkezőnek. Angliában szenvedélyes dohányos lett, aztán hazatérve, hátat fordított a hagyományoknak, kihirdette a dohányzás általános szabadságát. Mikor Európában már mindenütt feloldották a dohányzás tilalmát, a 18. századi mohamedán jogelv hívei semmit sem lazítottak a tisztes hagyományok merevségén. A hétköznapi életben persze minden másként festett. A keleti világ kettős értékrendszere a dohányzókat is hatalmában tartotta. Vétkeztek és ezt élvezték is. (Matkowski 1969, 48-93). Minthogy ezenközben a fogyasztási szokások majdnem mindenütt megváltoztak Európában (hiszen nyugaton terjedt a csokoládé, a kávé mindenütt és később a 18. századtól Északnyugat-Európából kiindulva Kelet-Európát is meghódította a tea), a dohányzás csak része volt a tömegek körében is megteremtett újfajta reprezentációnak. Hogy ezt megvalósítsák és szakítsanak a múlttal, olyan mélyreható válságot kellett átélniük, mint a harmincéves háborút Közép-Európában követő nyomor. A történtek után nem volt megbotránkoztató látvány az utcán pipázó paraszt, nem volt okuk megszólm. Láttak már különbet is! A 18. században a németek úgy vélekedtek, hogy a dohány Freund des armen mannes (a „szegény ember barátja"). Egy statisztika szerint Ausztriában 1837-1900 között a tubákolás a dohányfogyasztás 13%-áról 3.6%-ra esett vissza, miközben évente 0.5-2.1 kg dohány fogyott, ennek 70-80%-át elfüstölték - többnyire pipában. Ezzel a teljesítménnyel nem álltak a rangsor élén. A hollandok a listavezetők. Az 1. Világháború előtt évi 2.4 kg a holland fogyasztói átlag, ezt követi a belga (0.1 kg-mal kevesebb és ugyanannyival az amerikai), aztán 2.2 kg megy füstbe Dániában, és csak ezt követik az osztrákok 1.6 kg átlagfogyasztással. A franciák, angolok, németek mind többet égettek el 1.2 kg-nál, csak az olaszok voltak 1 kg alatt (0.7 kg). A világranglista termelői statisztikáját viszont - 1925-ben - az amerikaiak vezették (6 millió q), őket követték az indiaiak (5 millió q) és az oroszok (1.7 millió q), mígnem a görögök (0.6 millió q), a törökök (0.5 millió q), vagyis az európaiak alaposan lemaradtak (a magyarok 0.25 millió mázsával alig kullogtak Bulgária és Kuba mögött, de megelőzték Kanadát vagy Németországot). A hollandok korán rájöttek arra, hogy a gyarmatokon érdemes dohányültetvényeket létesíteni. Jövedelmezőségük a 19. században meredeken emelkedett felfelé. Az ültetvények nem kisgazdaságok, holmi kertészetek voltak, hanem tőkés vállalkozások, ráadásul a legolcsóbb munkaerőt, a bennszülötteket foglalkoztatták. 392