Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)
Hoffmann Tamás: A dohányról és a dohányzásról
A dohányültetvények és a dohányzási szokások világméretű rendszerében tehát európai beidegzettségeink revellálják a tisztes középszer teljesítményeit. A drog átalakította az értékrendszereket. A dohány kultúrtörténetében az első fejezeteket író nemzetek: a hollandok mind a termelés, mind a fogyasztás terén megtartották előkelő pozíciójukat. A hollandok társadalmi különbségekre való tekintet nélkül minden lehetséges módon hódoltak a dohány élvezetének. Pipáztak, szivaroztak, bagóztak és tubákoltak évszázadok óta. Hollandiában termesztették is a dohányt - kertben, ugaron egyaránt. A holland gyarmatok dohányültetvényei (kivált Jáván) már a múlt században függőségbe hozták a dohánytőzsdéket, a kertésztől a brókerig sok mindenki megélt a dohány hasznából. A folyamat lezajlását illetően azonban vannak még tisztázatlan részletek, és a történelmi tabló kiegészítésre szorul (Noilhman 1965, 263-266; Sandgruber 1982, 210-217; Stahl 1927, 145-252). Hogy miként kezdődött ez az egész história, arra vonatkozoan vannak biztos támpontjaink. Annyi például bizonyos, hogy kereskedők, hajósok és katonák voltak a 17. században a dohányfogyasztás legfőbb propagátorai. (Mindháromból volt elegendő!) A csoportok tagjai mindenütt áthágták a tiltó rendelkezéseket. Nemcsak anyagi meggondolásokból, hanem azért is, mert - az orvosi balvélekedések nyomán - ők is gyógyító hatást tulajdonítottak a dohány füstjének. Ennek jelentősége azonban eltörpült akkor. Alig játszott mar szerepet a tilalmak megszüntetésében az, hogy a hatóságok képviselői, az „illetékesek" rájöttek, mekkora hasznot húzhatnak az egész ügyből, ha állami monopóliummá nyilvánítják az eleddig elátkozott élvezeti cikket. Ez fordulat a történetben és ki tudja, talán minta értékű is napjaink drogfogyasztásában? (A kisebb engedményeket most is a holland hatóságok kezdték megtenni, a helyzet kísértetiesen hasonlít arra, ami három évszázaddal ezelőtt történt.) A legalizált élvezet ellátókörzetei a 19. század elejére alakultak ki. Hozzávetőleg két évszázadot töltöttek ki az előmunkálatok. Ekkor illeszkedett be a dohány kultivációja a gazdálkodási rendszerbe. De éppen beilleszkedése (és még néhány itt nem részletezendő innováció következtében) a rendszer meg is újult, elveszítette hagyományos kötelékeit és igazodott a piac működéséhez. Már ahol erre egyáltalán lehetőség adódott! A Balkánon történetesen ezek a problémák fel se merültek. Itt bővében voltak a szabad területeknek, csaknem mindenütt szétszórt tanyákhoz tartozó kertekben és kis szántóparcellákon gazdálkodtak, itt tehát úgyszólván semmi sem akadályozta őket, hogy valahol dohányt ültessenek, ha reménykedhettek az illatos levelek értékesítésében. Ezzel a piaci mechanizmus megerősítette az özönvíz előtti művelési rendszert, fenntartotta a települések és a termőterületek kiismerhetetlenül összekuszálódott választóvonalait, a kulturának mondott környezet ósdi világát. A balkáni dohánytermelők nem voltak specialisták, hanem parasztok, akik az 393
