Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Paládi-Kovács Attila: Paraszti járművek néhány 18. századi árszabás tükrében

keletkezésére, a pozsonyi viszonyok ismeretére utal.) Ez a szekértípus ismert lehetett már a 16-17. században is. Végül fel kell figyelnünk arra, hogy a bognárok és kovácsok kisalföldi limitációi nem szólnak kétkerekű járművekről, taligákról, s említést sem tesznek szánokról, szánfélékről. Előbbieket valószínűleg nem használták, utóbbiakat pedig háziiparosok, paraszti faragók készíthették. Pest-Pilis-Solt vármegye kerékgyártóinak (és nem bognárainak\) 1812. évi árszabása viszont felsorolja a két kerekű lektika, a két kerekű taliga, a „közönséges szánkó a „közönséges fakó szekér a fedeles, deszkás oldalú társzekér árait is (Bárth 1987,175-176). Néhány alkatrész formája, anyaga A vizsgált áriimitációk bizonyítják, hogy a 18. század folyamán a Kisalföldön és tágabb környezetében (Esztergom, Somogy) jellegzetes kocsialkatrész volt a „görbe oldal". Akkoriban a somorjai kocsi és a győri kocsi egyik különös ismertetőjegye lehetett. Korábbi századokban a ..magyar kocsi" leírásaiban és képes ábrázolásain találkozunk ezzel a jellegzetes formával. A 20. század első felében szintén a kisalföldi kocsik lényeges tartozéka (Timafíy 1979, 118; Magyar Néprajzi Atlasz 195. térkép). Ez a forma már legalább ötszáz éve jellemzi a térség személyszállító járműveit. A „hosszú oldal" 18. századi létezését tanúsítja Pozsony megye 1743. évi és Moson megye 1744. évi bognár-árszabása („egy par oldal hosszú Szénás szekérre Posonban", „egy pár oldal hosszú Szénás Szekérre avagy kochira"). A mosoni kötélverők 6 öles „rudazó" kötele a szénásszekér lekötésének módjára, nyomtató rúdjára utal. Somogy megye 1793-ban kiadott árszabása a lógós kocsiról megjegyzi, hogy korbája táblás és „neveztetik Táblás Locsinak" Ugyanott azt olvassuk, hogy a hosszú oldal „harmad fél öles"., a rövid szekéroldal pedig „8 Schuchos" (Domonkos 1991, 720). Nem derül ki. mi volt a „tábla" anyaga, inkább gondolhatunk vesszőfonadékra, kocsikasra, mint deszkara, de utóbbi sem zárható ki Pest-Pilis-Solt kerékgyártóinak árszabása 1812-ben félfedeles kocsit említ „saraglyäs korbával, Ajtóval" (Bárth 1987, 175). Ez esetben inkább deszkára kell gondolni. A kocsiszekrény korba nevét a korai kisalföldi limitációk nem említik, de a század második felében elterjedtebb mesterségszóvá vált. mint azt a tájszótárak nyomán gondolhatnánk. A kocsiszekrény formája, anyaga a 18. században típusonként változott egy-egy megyén, tájon belül is. A kocsiszekrény egyik vagy mindkét végét lezáró sarágla (1743 Pozsony megye, 1744 Moson megye) a középkor óta tartozéka paraszti járműveinknek. Az „Óvári Saraglás Kocsi" esetében talán formai jellegzetesség indokolta hangsúlyos említését. Sopron 1812. évi bognár-árszabása utal a tárgy méretére, formájára is. Egy „hátulsó görbe srágla" ára 1 forint, egy „első és kissebb srágla" csak 373