Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Paládi-Kovács Attila: Paraszti járművek néhány 18. századi árszabás tükrében

36 krajcár volt (Domonkos 1980, 95). Szekéroldalt kocsioldalt kitámasztó lőcsöt valamennyi kisalföldi bognár-limitáció említ, a rakonca viszont nem szerepel a járműalkatrészek között az itt közölt árszabásokban. Pedig a récens anyagban és az 1812. évi soproni bognármunkák között megtalálható („Fürgető rakontza nélkül"). Sok tanulsággal szolgálhat az alvázhoz tartozó tárgyak szemléje is. Moson 1744. évi bognár-árszabása az ökörszekér és a lókocsi tartozékaként említi pl. a nyújtói. Előbbinek az árát 25, utóbbiét 20 krajcárban állapítja meg. Sopron 1812. évi árszabása jobban differenciál. A „kocsiba való nyújtó" egy áron készült a „szekérbe való hosszú nyújtó"-val, s drágábban, mint a „szekérbe való rövid nyújtó". A nyújtó fajtája, hossza függött a szekér, az oldal hosszától (Domonkos 1991, 95). Ugyanott említik a hintóba, vagy „kotsiba való görbe rúd" árát és a „Kotsi derék alá való szány"-t görbe orral. A négykerekű járművek első és hátsó részének összekapcsolását szolgálta a derékszeg, amit a Pozsony megyei kovácsok 1743. évi árszabása említ. Fontos alkatrész a szekérnél és a kocsinál is felsorolt förgető (fergettyű), a hozzá tartozó vánkos (párnafa), a lovak befogásához szolgáló ferhéc, kisafa, hámfa, csatló, hogy a kerék és tengely, az ágas és rúdszárnya, a juha és puska, s a többi tárgy kérdéséről már ne is beszéljünk. A kovácsok 18. századi árszabásai arról tanúskodnak, hogy vasalatlan fakó szekerek már aligha jártak akkor a kisalföldi utakon. Részletező összevetés nélkül is úgy látszik, hogy a Kisalföldön akkoriban még kevesebb szekér- és kocsialkatrészt vasaltak, mint a Felföldön, legalábbis kevesebbet soroltak fel tételesen, mint az abaúji, gömöri. borsodi, hevesi kovácslimitációkban (Bodgál 1964, 273-279). Azonban a keréktalpra sín (ráf), a kerékagyra karika került (Moson megye 1744), a fatengelyt marokvas védte, s a derékszög mellett még számos fontos és kevésbé fontos vasszeg. káva. vaspálca stb. növelte a járművek teherbírását és tartósságát. A vasalatlan fakó szekér romantikája a Kisalföld 18. századi járműkultúrájára már semmiképp sem vonatkoztatható. A kocsik, szekerek szakszókincse A járműveket előállító mesterségek szaknyelve a 18-19. században országszerte kibővült, s meglehetősen sok német jövevényszóval gyarapodott. Timaffy László kisalföldi szakszótára bizonyítja, hogy ez a folyamat erősen hatott e nagytáj népnyelvére is. Az akstok, ástok bókony, cugpánt, cuktok, cséza, féder, förhéc, sticni, stráfkocsi, muteros tengely, platni, ráf reispanga, símely, steszni, stől, súber, teszli, tróger, trógli stb. hozzátartozott a kisalföldi kocsik és szekerek 20. századi szakszókincséhez (Timaffy 1985, 70-83). A 18. század első 374