Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Knézy Judit: Adatok a jómódú somogyi köznemesek építkezéséhez és lakáskultúrájához a XVIII. század végétől a reformkor végéig

központoktól távol eső majorokban építettek az 1770-80-as évek után (Knézy 1972, 517-531. és 1987, 185-310). ahol kőre, téglára nem tellett, tömés, vályog is megtette. A nagy uradalmak külön építési irodával rendelkeztek és az építkezésekhez szükséges teljes szakembergárdát alkalmaztak éves vagy időszaki munkára. Egyes egyházi nagybirtokokon - pl. a mernyei uradalomban - valamivel később, inkább az 1820-as évektől indult meg a nagyobb arányú építkezés, illetve az elöregedett házak, ólak felújítása és bővítése, újak létesítése (H. Csukás 1991, 142-202). A tüzelőberendezés, bútorzat is követte a változásokat. Az új házakban a konyhák már többnyire szabad kéménnyel készültek, téglából rakott kenyérsütő", de igényesebbeknél egy kisebb pecsenyés vagy kalácssütő kemencével is, a kályhák formája, mérete, mázoltsága is eltért a korábbitól. A főnemesi konyhákon a zárt katlan és a téglából rakott tűzhely „sparhet" már XVIII. század 70-es éveiben megjelent. Rakott sparhet a későbbi népi elnevezése. Vasból való csikótűzhely rajza található a Festetics család XVIII. századi rajztárában (MOL T-3. V. téka 450 sz.). A bútorzatban a legújabb külföldi példákat követték a kastélyokban, de már az alkalmazottak ezt nem tehették meg. A jómódú köznemesek csak fáziseltolódással tudták követni a főnemesség építkezési kedvét, bútorzatában megnyilvánuló divatváltozásait. A XVIII. század vegén, XIX. század elején a tartózkodási helyükül szolgáló kúriáikat, ún. residentionális házaikat építették újjá vagy modernizálták. Többnyire csak földszintesre telt és nem emeletesre. Később a fontosabb gazdasági épületek korszerűsítésére is már pénzt szántak mint a magtár, istálló, pajta, szín, boros-, zöldséges- és tejespince, birkaakol. vendéglő, mészárszék, malom, stb. Ahol lehetőségük volt, a középbirtokos nemesek is kiépítették különálló majorjaikat, ahol földjük egy tagban való kiszakításának nem volt akadálya. Ahol kisebb közös birtoklású egységek voltak egy helyen több birtokos esetén, ott nem alakultak ki majorok, hanem a falu különböző helyein elszórva készültek különféle urasági, alkalmazotti és gazdasági épületek, szerencsés esetben a központi helyeken lévő kúriák körül vagy közelében. Gyakran megbontották az egységes faluképet a nemesi fundusok, amelyeket ugyan gondosan körülkerítettek és építkezésüket is igényesebben vitték végbe, mint a parasztokét, mert mindenképpen meg akarták különböztetni tőlük magukat. A kúriákhoz szépen művelt kertek, gyümölcsösök is csatlakoztak esetenként. A falvakban XX. századi paraszti visszaemlékezések szerint elkülönültek a kiemelt helyre epített, gondosan körülkerített nemesi, ún. „fundusok". Az inventáriumokban szinte a leggondosabban a körülkerítettséget, a kerítés anyagát, módját részletezték, mintegy a magántulajdon jelképeként. Lakáskultúrájukban tért hódítottak már a XVIII. század elejére a ládák mellett a pohárszékek, a különféle falba épített, polcos, fiókos, vagy fennálló szekrények az almáriumok, a magas, kerek asztal, a párnázott, bőrrel, textillel bevont kanapék és székek, stb. (K. Csilléry 1977, 156-7; 1980, 18; 1981, 154; 1984, 203-5; Ujfalvy 1941; Vadászi 1986, 286-308; Radvánszky 1986). 355