Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)
K. Csilléry Klára: Munkamegosztás a mátraalmási (szuhahutai) faeszközkészítőknél 1950 körül
16 éves korára a legény már kaszás lett, aki idegenben vállalt mezőgazdasági munkára járt. Mindazonáltal 17-18 éves korában megtanulta a hasított gereblyenyél és kapanyél előállítását is. Miközben ősztől tavaszig rendszeresen járt az erdőre bérmunkában fát vágni, amikor reggel és este szabad ideje adódott, vagy ha hóviharos, rossz idő esetén nem lehetett erdőre menni, rendszeresen készítette mindazt, aminek az előállítását tudta már. Am újabbak munkamenetének az elsajátítására nem jutott ideje, nem is ért volna rá, hogy az eddigiek mellett másfélét is csináljon. Amíg az apja házában élt, esetleg elkészítette neki a tilóhoz való deszkákat vagy más alkatrészt is, de már az összeállítást az apja végezte. Az árva gyermekek, hacsak nem szegődtek el bojtárnak, többnyire hamarabb tanulták el az egyes tárgyak készítését, volt, aki már 15 évesen tilót csinált. De kaszanyelet az ilyen legény is csak 20-22 éves korában tanult meg készíteni, mivel ahhoz már nagyobb gyakorlat, hozzáértés kell. „Az má pontos munka. Az má nem lehet gyerekmunka." A favágás, a summásság és az uradalmakban végzett nagy aratás felettébb megerőltető. A 45 évnél korosabbak nem is igen bírták már, felhagytak a fakitermeléssel és aratni is csak közeli parasztgazdaságokba jártak. Sokan ennél is korábban, esetleg már 35 évesen abba kényszerültek hagyni a favágást, lábtörés vagy más sebesülés következtében. Olyan is akadt azonban, aki viszont az előbbieknél sokkal tovább ki tudott járni, ha voltak fiai, akikkel mód volt együtt dolgoznia. Idősödve ő segített nekik. A favágók nehezen szánták rá magukat, hogy felhagyjanak a kinti munkával. „Jobb az, mer ott minden nap tudja az ember, hogy mit keres. Miné jobb kereset vót, anná jobb kedve vót az embernek dógozni." Mégis általában a korosodó ember a még vállalt kis aratás mellett minden idejében már csak faszerszám-készítéssel foglalatoskodott. Eddigre feltétlen adódtak olyan alkalmak, hogy betegség vagy más egyéb ok miatt otthonmaradásra kényszerülve, elsajátítsa a tiló meg a kaszanyél, sütőlapát, kisszék és egyéb más általa még nem csinált tárgy készítését. Az így megszerzett tudást igazában csak azután lett módja hasznosítani, hogy tartósan otthon maradt. Ekkor azután azt is, amit még nem esetleg tudott volna készíteni, most megpróbálta. Igaz, lassabban haladt a munkával, mint az össze-vissza fiatalok, mert míg azok 30-35 éves korukig hetenként 40-50 gereblyét el tudtak készíteni, az idősebb nem birt 35-40-nél többet. De az ő kezéből kikerülők jobbak lettek, minthogy a szüntelen gyakorlásban alaposan megismerte a fa természetét. De meg jobban rá is ért, mint az erdőbe indulás előtt vagy onnan visszatérve, derengő fénynél vagy sötétedésben, szinte futtában dolgozó fiatalabbak. Már az ilyen idős ember, ha árusítani kellett mennie falura, csak féterhet bírt vinni, tehát csak tíz darab gereblyét, nem pedig mint a fiatalabbak, húszat - ez 327
