Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)
K. Csilléry Klára: Munkamegosztás a mátraalmási (szuhahutai) faeszközkészítőknél 1950 körül
A kor szerinti munkamegosztás A különböző életkorú személyek közt akként oszlott meg a munka, hogy minden korosztály a lehető legeredményesebb munkát végezze. A fiúgyermekek az iskola megépülése, 1928 óta általában 12, illetve 1947 óta 14 éves kortól, attól fogva, hogy befejezték az iskolába járást, kezdtek hivatásosan faszerszámot készíteni. Az iskola megépülése előtti időkben már nyolc éves korukban elkezdték folyamatos munkára fogni a fiúcskákat. Ám még a náluk fiatalabb gyermekekben is tudatosították, hogy tudnak már segíteni. Már az öt éves kisfiút elvitték az erdőre, összetörtek pár gallyat apróra és felkötötték a hátára, hogy „megszokja". Hat éves korától a gyermek rendszeresen hozta haza az általa gyűjtött mogyorót, a csipkebogyót, cipelte ki szántáskor - amit itt a szomszédos falubeliekkel volt szokás végeztetni - a szántóföld szélére a köveket, kergette a baromfit a gabonáról, vagy ha kellett, hordta a vizet. A kilenc éves kisfiú 7-8 kiló eladandó almát is elvitt a környező falukba, néha 15-16 kilométer távolságra is. Ugyanígy eljárt vásárolni Szuhára, Mátrammdszentre, Dorogházára. A 10 éves kisfiú már árusítani is elment az idősebbekkel, miközben 10 gereblyét is elbírt a hátán. A faszer szám készítéshez hamar kedvet kapott a fiúgyermek. A munkálkodó felnőtteket látva, szívesen csinálta volna ugyanazt ő is. Már a négy-öt éves kisfiú, hacsak megtehette, a kézvonöszéken ült és farigcsált magának. Amíg kisebb volt, nem engedte az apja, hogy segíteni próbáljon, még akkor sem, ha kérlelte volna. A nyolc-tíz éves fiú próbálkozását viszont örömmel vette, és őt már be is fogta a munkába. A munkába beletanuló gyermek legelőször gereblyefogat húzott, egyengetett a kézvonószéken ülve. „Az apja, ha jót nem csinál, ráver a farára" - mondták. A 12-13 éves fiúk már elkészítették apjuk részére a kellő számú gereblyefogat. A seprűkötést is többnyire ennyi idős korukban sajátították el a fiúk. Ilyen idősen tanulta meg a fiú, hogyan kell télen, a havon hazahúzni az erdőről a feldolgozandó fát, „hogy hagy gyakorójja, nehogy gyámoltalan legyen, mire felnő". Akkora kisebb darabot bíztak rá, amit szükség esetén cipelni is tudott egy darabon. A 12-14 éves gyermek már favágáskor is kijárt az erdőre az apjával, segített neki, tanulta a fűrészelést. Az ilyen idős fiút vásárra is elvitték, hogy segédkezzen az árusításban. Mire 13-14 éves lett a fiú, megtanulta esztergálni az orsót, bár némelyikük még ennél is jóval korábban. Ekkor már rá lehetett bízni, hogy vigyázzon a füstölőre feltett faszerszámra, nehogy az meggyulladjon. 14-15 évesen tanulta meg a fiú, hogyan kell a gereblyefot firkálni, hogyan kell a főbe bevert fogak végét egyforma hosszúra levágni és hogyan szokás cifrázni a gereblyefot. 326
