Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)
K. Csilléry Klára: Munkamegosztás a mátraalmási (szuhahutai) faeszközkészítőknél 1950 körül
A mezőgazdasági munkában a férfiak csak igen keveset segítettek. Ugyanis a családok rendkívül kevés megművelhető földterülettel rendelkeztek, általában csupán két-három hold földdel - a legtehetősebb sem többel hat holdnál -, az ezzel járó teendőket pedig túlnyomórészt az asszonyok látták el, hogy a férfiaknak elegendő idejük maradjon a több jövedelmet ígérő famunkára. Rendszeresen vállaltak viszont a férfiak a településen kívül korábban cséplést, majd summásságot, a második világháború után pedig, nevezetesen a terepmunkám idején, aratni jártak a közeli falvak parasztgazdaságaiba. Akárcsak az otthoni mezőgazdasági munkában, az erdei növények gyűjtögetésében is csak elenyésző volt a közreműködésük. A családra háruló nagyobb munkák idején viszont a férfiaknak szükségképpen meg kellett szakítaniuk a famunkával való foglalatosságot. Részt kellett vállalniuk a házépítésben, kutat, vermet ők ástak, utat ők javítottak. Korábban rájuk hárult a ház bebútorozása is, a terepmunkám idején azonban a bútorok jelentős része asztalos készítmény volt már. A családi munkamegosztás keretében az asszony végezte a faipari tudást, szakértelmet nem kívánó munkát, még ha ez sokszor megerőltetőbb volt is a férfiakénál. Az asszonyok feladata volt a mezőgazdasági tevékenység, beleértve az állatok ellátását is. Ok gyűjtögették az erdei növényeket. Természetesen ők foglalkoztak a kisgyermekekkel, ők vezették a háztartást, varrtak, fontak. A szövés azonban nem honosodott meg Szuhahután, a fonalat a szomszédos palóc falvakban szövették meg. Mindemellett, hacsak nem volt beteg az asszony, segítségére volt férjének a faszerszámok készítésében és a szükséges nyersanyag beszerzésében. Azt mondták a férfiak: „Az a fajin asszony, aki mindent segít az urának". Többnyire az asszonnyal kettesben fűrészelte fel a férj az erdőn az általa feldolgozandó fát, majd azután többnyire az asszony húzta, cipelte haza a hatalmas tőkéket. Odahaza is segített a fürészelésnél, ha az két embert igényelt. A fatárgyak készítésénél az asszony az egyszerűbb segédmunkát tudta végezni, így például levagdosni a gereblyefejbe bevert fogak végét vagy a geblyefejet cifrázni. De míg az előbbiekben említett más, nehéz munkák végzésébe, ahogy szaporodott a fatárgyak tömeges készítésével a teendő, apránként már beletörődtek azok az asszonyok is, akik a terepmunkám idején idősebbek voltak, ez utóbbit, a. faszerszám-készítésbe való besegítést csak azok az asszonyok vállalták fel, akik akkoriban, 1950 táján még 50 évnél fiatalabbak voltak, de méginkább a 40 éven aluliak. Kivétel azonban adódhatott régebben is. Élénken emlegettek egy a 19. század második felében és a jelen század elején élt asszonyt, Gembiczki Szekrényes Ferencnét, aki férjével, a szekrénycsinálóval egyenlő arányban készítette a szekrényhez (ácsolt ládához) és a más tárgyakhoz szüksé324
