Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Balázs György: Henry Willie Reveley szélmalom tervei a Festecsics család levéltárában

Ugyanígy a vízimalmok dominanciáját kapjuk, ha a hagyományos malmok kapacitását vizsgáljuk (Bélaváry-Burchard 1898.), jóllehet a 19. század végére például a dunai hajómalmokat a meginduló folyami szállítás, a gőzhajóközlekedés erősen visszaszorította; a gátasmalmokat a folyószabályozások, árvízrendezések miatt kellett elbontani, malomcsatornákra átépíteni, mivel a gátjaik mögött felgyülemlett víz gyakran kiöntött, elárasztva a termőföldeket. „Igazi magyar malomnak a 16-18. században a magyar és külföldi földmérők is a gátasmalmokat tartották. Gátasmalmokat pedig a nagy folyóvizeken építeni nemigen lehetett. A Dunán és a Tiszán tehát csak hajósmalmokat alkalmaztak."- írta Takáts Sándor (Takáts 1907, 147). Századunkat jobbára a dombos, hegyes vidékek felsőszakasz jellegű vízfolyásainak felülcsapó vízikerekű patakmalmai érték meg, amelyek kisebb kapacitásukkal is el tudták látni gyérebben lakott környezetüket elegendő liszttel. A Kárpát-medence természetföldrajzi, molinogeográfiai adottságai eleve a vízierő használatának, vízimalmok építésének kedveztek. A medence vízgyűjtő jellege miatt folyóvizekben gazdag, - kivéve a Duna-Tisza közét s a Nyírség homokját - nagytájakra is folyóvizek osztják. Alföldi, jó gabonatermő területeken lévő alsószakasz jellegű folyóvizei lassú folyásúak (Duna, Tisza, Dráva, Mura, Vág, Nyitra, Ipoly, Körösök, Maros, Szamos, stb), a 18-19. századra szenilis állapotba jutottak, meanderezéseik túlfuződtek. Nagyobb folyóvizeink nagy vízszintingadozása, magas partjaik sem kedveztek vízimalmok, partimalmok telepítésének. Ezek energiáját elsősorban a széles vízikerekű hajómalmok segítségével hasznosították, mégpedig úgy, hogy többnyire kerekeikre is gátakkal vezették a vizet. Ez általános gyakorlat volt például a Kis-Dunán egészen a múlt század végéig, amikoris legtöbbjüket a partra, cölöpökre állították, mint pl. a tallósi (Tomasikovo, SL), tőkési (Dunajsky Klátov, SL), jókai (Jelká, SL), stb. cölöpösmalmokat. A gátasmalmok igazi területe a kisebb folyóvizek, a Rába, Rábca, Marcal, Zagyva, stb. mentén volt. „A malmok kerekeinek forgatásához szükséges vízlépcsőt e vidéken főleg a folyást akadályozó gátakkal állították elő, ami által a vízfolyás kiáradt medre olyan tavak sorozatához lett hasonló, amelyeknek a felsőbb tó vize lassan-lassan átfolyt az alatta lévő tóba. Ezek a malomgátak nemcsak a hajózást akadályozták, hanem elősegítették a medrek olyan nagyfokú feliszapolódását, hogy az így keletkezett mederben a folyó medre is felismerhetetlenné vált. 1772-ben a Szamos folyón, csupán Szatmár megyében 60 olyan malomgát volt, amely a folyót egész szélességében átfogta, és a szabályozási munkák megindításakor a Tisza-völgyben működő vízimalmok száma meghaladta a tízezret... A folyószabályozás első feladata a malomgátak elbontása és ezzel a víz szabad folyásának biztosítása volt" (Vázsonyi 1973, 286). Nemcsak a folyóvizekben szegény területeken terjedtek el az élőerőt hasznosító szárazmalmok, taposó- és 304