Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Szulovszky János: A kékfestés Putnokon

dalmat (Beck 1961-1962.; Fügedi 1975.; Demeter 1982.; Domonkos János 1985.), ám a mühelyleirások közül is kitűnik bőséges forrásfelhasználásával Domonkos Ottónak a csornai műhelyt történetiségében is bemutató cikke (Domonkos 1971.). Jóllehet, az említett publikációk több szempontból is megközelítették a kékfestőipart, ám ahogy a többi mesterségleírásból, úgy ezekből a vizsgálódásokból is rendre kimaradtak megítélésem szerint fontos momentumok, mint például a selejt, a tisztálkodás és az esetleges ártalmak szakmaspecifikus vizsgálata. E hiányolt szempontok figyelembevételével kíséreltem meg még egyetemi hallgatóként egy, az 1950-es években megszűnt műhely tevékenységét rekonstruálni (A rekonstrukció elvi-módszertani problémájáról ld. Szulovszky 1985.). Mivel adatgyűjtésem idejére, 1982-re szinte már minden tárgyi emléke elkerült vagy megsemmisült, nem áll módunkban eredeti illusztrációkat bemutatni - kivéve a Domonkos Ottó putnoki tájékozódó gyűjtése során készített fényképfelvételt. Történeti előzmények A lőcsei és az eperjesi focéh vonzáskörzete a Gömör megyei kékfestő mestereket sokáig megosztotta: az előbbihez Dobsina, Rozsnyó, Jolsva, az utóbbihoz Putnok, Rimaszombat pedig mindkettőhöz tartozott (Domonkos 1974. 110., 114.). Az 1805-ös céhtörvény lehetőséget adott egy-egy helység, illetve körzetek - többnyire megyék - mestereinek, hogy önálló céhet alapítsanak. így váltak le Jolsva székhellyel a Gömör megyeiek 1817-ben a lőcsei anyacéhről. Jolsva, Nagyrőce, Kövi, Gömörpanit, Kuntapolca, Ohtina, Ratkó és Csetnek 18 mestere vállalta a céhszabályok közös költségét (Domonkos 1974, 123.). További vizsgálódás tárgya lehetne, hogy milyen tényezők miatt nem jött létre „összgömörmegyei" céhszervezet, miért nem csatlakozott hozzájuk például Rozsnyó vagy Rimaszombat? Putnoki kékfestőről az általam ismert első följegyzés 1827-ből való. Négyesy János az eperjesi céhhez tartozott (Domonkos 1974. 154.). Más adat róla, illetve a műhely továbbviteléről nem áll rendelkezésünkre. 1885-ben az ország kartonés kékfestőinek listáján nincs feltüntetve putnoki mester (vö. Jekelfalussy 1885, 370-371.), viszont a kelme- és ruhafestők között sorolják fel Nyitrai Andort és Stromp Jánost (Jekelfalussy 1885, 372.). Az 1890-es adatok számbavételekor az özvegyét, Stromp Jánosnét már a kékfestők sorában említik (Jekelfalussy 1892.). Az Iparkamarának üzeme megindulását 1891-ben jelentette be egy újabb kékfestő, Stromp József (Fügedi 1975, 6. jegyzet.). 1894 végén Stromp Jánosné és Stromp József mellett már Filó Imrét is a kékfestők között jegyzik. Közülük csak Strompné alkalmazott segéderőt (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár. IX201. 2. doboz, a Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara iratai, 1895.). Hamarosan számottevővé fejlődhetett Stromp József üzeme, ugyanis a mezőkövesdi Fürst244