Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Szodfridt István: A felsőfokú erdészeti termőhelyismerettani oktatás nagyjai a soproni egyetemen az átköltözés után (1920—1958)

eredményei közül a homoktalajok kapilláris vízemelésére vonatkozó megállapítása érdemel említést, e szerint az általában szokásos 5 órai vízemeléshez képest a 2 órás vízemelést tartotta a homok vízvezetőképességének jellemzésére a legjobb mutatónak (1955). Alföldhöz kötődését jelzi, hogy az elsősorban alföldön elterjedt akácosok talajigényeit is részletesen vizsgálta (1956), közben olyan tapasztalatokkal gazdagodott, aminek birtokában nagy energiával kapcsolódhatott a II. világháború utáni Alföldfásítás ügyéhez. Rendszeres utazásokat tett és szaktanácsadásával segítette a helyes fafajválasztást. 2. kép. Botvay Károly portréja (Fotó: Diebold K) 1947-ben nevezték ki Vági helyére tanszékvezető tanárnak és 1958-ig oktatott. Talajtani oktatásának fontos értéke az, hogy az addigi időkig jobbára külföldön megismert folyamatok és talajtípusok helyett inkább a hazai sajátosságok bemutatását tartotta fontosnak. Ebben új utakat tört és példát mutatott arra, miként kell ezt a szakterületet a hazai gyakorlat számára használhatóvá tenni. A magyar talajviszonyokról készített összefoglaló munkája (1943) ma is meglep friss szemléletével, alapos tárgyi ismeretével. Ebben a munkában — amit nyugodtan nevezhetünk kiválónak — a hangsúly a talajkolloidikai és talajkémiai ismereteken és a talaj fejlődésén, genetikáján nyugszik. De már jelentkezik benne a talajok vízellátottsága és a növény vízigénye közötti kapcsolat tárgyalása is, elsősorban az erdők és a vízkészlet-gazdálkodás összefüggéseinek méltatásával. A munka második részében a hazai talajtan vezetője. 419