Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Verő József: A nagycenki geofizikai obszervatórium: A geomágneses tér mérésének története

„helyi" forrás kelti a pulzáeiókat, akkor hogyan lehet kapcsolat olyan távoli helyek jelei között, mint Sopron és Peking? Az űrkutatás megindulása: jelek a világűrből? Az aktív űrkutatás 1957-ben. az első szovjet szputnyik fellövésével indult el, tehát majdnem ugyanakkor, mint a Nagycenki Obszervatórium. A kezdet kezdetén a geomágnesség kapcsolata nem volt nagyon szoros az űrkutatással, elsősorban azért, mert nem álltak rendelkezésre megfelelően érzékeny műszerek, amelyekkel mérni lehetett volna a mágnesteret a Föld környezetében. Ehhez az kellett, hogy az atomok rezgésállapotának megfigyelésén alapuló, röviden protonmagnetométereknek nevezett eszközök, és más, a kilövés és az űrbeli mérés meglehetősen kedvezőtlen körülményeit tűrő műszerek álljanak rendelkezésre. Ez az idő a hatvanas évek közepén érkezett el, attól kezdve több-kevesebb folyamatossággal állnak rendelkezésünkre adatok a Föld mágnesterén kívül eső bolygóközi tér állapotáról. Szinte az első mérésekkel egyidőben már észrevették, hogy a geomágneses tér tevékenysége akkor nő meg, amikor a Napból érkező részecskeáramlás, az un. napszél sebessége, vele együtt energiája nagy. Alihoz viszont még 30 év is kevés volt, hogy pontosan tisztázzák, hogyan jut a napszél energiája a Föld közvetlen környezetébe. Ahhoz, hogy vajon a pulzációk tevékenysége is fiigg-e ettől az energiaforrástól, már mi is hozzá tudtunk szólni, sőt azt is ki tudtuk mutatni, hogy pulzációs adataink alapján pontosabban lehet becsülni a napszél energiáját, mint más földi adatokból. Ehhez a hosszú ideig folyamatos mérésre volt szükség. Az orosz Gul'elmi figyelt fel elsőként 1970 táján arra, hogy nemcsak a napszél energiája befolyásolja a pulzációk tevékenységét, hanem a bolygóközi térben lévő mágnestér erőssége és iránya is. Ez a megfigyelés fordulópontot jelentett a pulzációk kutatásában: általa ugyanis nyilvánvalóvá lett, hogy a pulzációk, pontosabban egy részük a bolygóközi térben keletkezik, hiszen csak ott befolyásolhatja őket a mágnestér iránya, mivel az a magnetoszféra határán belül már nem érvényesül. Az evvel kapcsolatos kutatásban azután a nagycenki adatok szinte versenytárs nélkül álltak, mert számunkra bármilyen űrkutatási adat felhasználható volt, megvoltak a hozzátartozó pulzációs adataink. így amikor a NASA megkezdte a bolygóközi térben mért mágnestér nagyságának közzétételét, azonnal összekapcsoltuk a két adatsort, s az így kapott, általunk készített ábrákat sokáig ismételték, mint a kapcsolat bizonyítékát. Az obszervatóriumok válsága A geomágneses tér kutatása és az űrkutatás ettől kezdve egyre szorosabban kapcsolódott egymáshoz. A geomágnesség ma már lassanként meg is szűnik külön tudományterület lenni, az űrkutatás, vagy Almár Ivánnak a Magyar Tudományban 1995 májusában tett javaslatával élve, az űrtan egyre inkább magába olvasztja ezt a diszciplínát, ugyanakkor azonban rá is szorul a geomágneses adatokra, mert a földkörüli térség zavartságát még mindig legjobban a geomágneses tevékenység alapján lehet jellemezni. A geomágnességnek. mint önálló tudományterületnek a lassú elhalása avval is járt, hogy a geomágneses obszervatóriumokban nem nagyon lehet új eredményeket hozó tudományos munkát végezni. 100—150 évvel ezelőtt még egy-egy nagy geomágneses vihar ismertetése is megjelent a szakfolyóiratokban, majd a századforduló táján elkezdték rendszerezni a geomágneses jelenségeket — ebben a tragikus sorsú magyar Steiner Lajos volt az egyik úttörő —, ezeket vizsgálták különböző szélességeken, a Föld ellentétes félgömbjein. Az űrkutatás megindulásakor ezek a kérdések már több-kevésbé 436