Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Szodfridt István: A felsőfokú erdészeti termőhelyismerettani oktatás nagyjai a soproni egyetemen az átköltözés után (1920—1958)
Vági önálló munkái közül kiemelkedik a hallgatói számára írott „Termőhelyismerettan 1. rész" (1926) és az „A agriculturchemia és trágyázástan elemei" (1927), továbbá „A talajtan elemei tekintettel az erdőgazdaságra" és „A meteorológia és éghajlattan elemei" (1929) címen készített tankönyvei. Vizsgálódásaiból nem hiányzott az akkor egyre több kutató által sok szempontból vizsgált szikes talajok elemzése sem. Elsősorban a hortobágyi szikesek kémiai vizsgálata foglalkoztatta (1924). Fehérrel folytatott gyümölcsöző együttműködése valami miatt megszakadt. Ennek okát hitelesen máig sem sikerült feltárni. Idősebb kollégák emlékezete szerint a viszálykodás oka az volt, hogy egy közös munkájukkal megnyertek egy szaharai expedíciós lehetőséget, de erre Fehér valamilyen ügyes húzással csak maga ment el, Vágit itthon „felejtette". Hogy ezek a legendák körébe sorolható történetek mennyire felelnek meg a valóságnak, azt ma már nehéz lenne kinyomozni, annyi azonban tény, hogy Vági egy vitriolba mártott tollal írott dolgozattal támadta meg Fehér korábbi, talajtannal összefüggő munkáit (1938). Sorait olvasva azt lehet mondani, hogy volt, amiben igaza volt, volt amiben ha igaza volt is, bizonyítékai nem meggyőzőek. Fehér ugyanis hazánktól északra járva alkalomszerűen talajmintákat gyűjtött, ezek foszfortartalmát megvizsgálta és mivel csökkenő értékszámokat kapott délről észak felé haladva, azt a következtetést vonta le, hogy a hosszabbodó vágásfordulók miatt az erdők jobban kiélik a talaj foszfortartalmát. Fehérnek ez az állítása nyilvánvalóan nem igazolható, mivel a foszfortartalom a talajt alkotó kőzet minőségétől, a talaj hasznosításától és művelési módjától is erősen függ. Vági cáfolatát úgy igyekezett igazolni, hogy keresett a nemzetközi szakirodalomban a Fehérével közelségben álló területekről közölt foszforvizsgálati adatokat, s mivel ezek nem egyeztek. Fehér hanyag és felületes munkájára következtetett és vizsgálati módszereit vonta kétségbe. Ez a bizonyítás nem állja meg a helyét, mert csak akkor lehetne ezekre alapozni, ha az összehasonlításul szolgáló talajvizsgálatok pontosan ott készültek volna, ahol Fehér is dolgozott. Mivel Vági nein ilyenre hivatkozott, bizonyítékait semmiképpen nein lehet elfogadni. Annál inkább jogosak Vági észrevételei Fehérnek a magyar Alföldről származó, meszes homokokra vonatkozó vizsgálataival kapcsolatosan. Ezekben ugyanis Fehér önmagának ellentmondó adatokat közölt, nevezetesen a pH alapján savanyú kémhatású talajokból jelentős mennyiségű mészre utaló vizsgálati eredményeket tett közzé. Ez nyilvánvalóan vizsgálati vagy figyelmetlenségből fakadó hiba. Vági ki is használta ezt a botlást és Fehér hozzánemértését, felületességét ezzel bizonyította. Meteorológiai tankönyve inkább általános, mint sem erdészeti meteorológia. Az erdészeti vonatkozások kevés helyet kaptak benne, feltehetően azért, mert erre a figyelem később terelődött, és a nemzetközi szakirodalomban is keveset tudtak az idevágó összefüggésekről. Mindenesetre könyvében az erdő és csapadék kapcsolata már külön fejezetet kapott, és arra is rámutatott, hogy egyes fafajok kapcsolódnak a klímához, ezért egyes klímatípusokat bükk-klíma, olajfa-klíma, nyír-klíma és tölgyklíma elnevezéssel szerepeltetett. Vági 1945-ben külföldre távozott. Nem volt szélsőséges náci érzelmű, bár a német hadsereg sikereihez érzelmileg erősen kötődött. Diákjai ezért jobbára akkor jelentkeztek nála vizsgára, ha a németek jelentősebb hadi sikert értek el. és kihalt volt a vizsgázók helye, ha éppen a vereség órái következtek. Vági félt az oroszoktól, 417
