Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Szodfridt István: A felsőfokú erdészeti termőhelyismerettani oktatás nagyjai a soproni egyetemen az átköltözés után (1920—1958)

hasonló vizsgálatok sorában is az úttörők közé tartozott. Nemcsak a lombsátorra érkező és onnan az erdőtalajra tovább csepegő csapadék mennyiségét, hanem a fatörzsön eső idején lefutó csapadékot is mérte. E célra galléros módszert alkalmazott és ezzel jó példát szolgáltatott napjaink hasonló vizsgálatai számára. 1. kép. Bencze Gergely sírja a soproni Szent Mihály temetőben (Fotó: Bidló A.) A víz erdőn belüli mozgásának megismerése céljából mérte az erdővel borított talaj párolgását (1901 c). ehhez, egy új készüléket szerkesztett és laboratóriumi körülmények között is értékelte a különböző vízmennyiséggel összekevert talaj párolgásának mértékét, a párolgás időbeli lefolyását. Igaz, hogy a kísérleteihez használt talaj összekevert, természetes szerkezetétől megfosztott volt. de a gondolat mindenesetre az övé és ez a későbbi idők hasonló vizsgálatainak elvégzésében termékenyítően hatott. Nevéhez kötődik az erdőre érkező csapadék egyik sajátos formájának, a zúzmara csapadéktartalmának mérése is (1902). A bevonatként megjelenő csapadékok az erdő 415

Next

/
Thumbnails
Contents