Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Szodfridt István: A felsőfokú erdészeti termőhelyismerettani oktatás nagyjai a soproni egyetemen az átköltözés után (1920—1958)

építtessék, melyben azonban nemcsak a chémiai, hanem a többi erd. tanszékek is elhelyezhetők legyenek. Ez épületben rendeztem be a chemiai tanszék helyiségeit, mely berendezésre, mikor az épület felavatására ott lévő Wekerle Sándor miniszter végigjárta, azt mondta, hogy „fenséges"... Hogy a hallgatók erdőgazdaság alapját képező természettudományi műveltségük minél tökéletesebb legyen, a tanszék a cheinián kívül a talaj és klímatant is előadási körébe vonta. Később még az agriculturchemiai ismeretek előadása is hozzájárult az előadásokhoz". Az idézet kellően igazolja azt a modern nézetet, hogy az erdésznek a talajtani, meteorológiai ismeretekkel vértezettnek kell lennie és hasznos, ha a talajkémiai lehetőségeket is tudja. Jórészt ez a szemléletmód vezetett oda, hogy a tanszék vezetői — elsősorban az utód Vági István — kémiát is oktattak. Ha a ma tanrendben szereplő tárgyakat szemügyre vesszük, megállapíthatjuk, hogy a termőhelyismerettani oktatás szakmai keretei — Bencze révén — korán kialakultak, a maihoz képest csupán a talaj mikrobiológia és geológia tárgyak hiányoztak belőle. A geológiát azonban akkor másik tanszék külön tárgyként oktatta, a talajmikrobiológia jelentőségét viszont Fehér Dániel, a két háború közötti kiváló professzor, ismerte fel és vezette be az erdészeti oktatásba, és széleskörű kutatómunkával szerezte meg az oktatásához szükséges ismereteket. Bencze idejében még nem volt időszerű. Bencze Gergely Sopronnal nem tudott megbarátkozni. Erős asztmával küzdött és ennek valószínűleg nem tett jót az itteni levegő. Érzelmileg is erős szálakkal vonzódott a kies Selmecbányához, a kedves és meghitt hangulatot sugárzó városhoz, amihez 45 év tudományos és oktató munkája és boldog személyes emlékei is kötötték. 1932-ben kérte nyugdíjazását, két évre rá hunyt el. Földi maradványai a soproni Szent Mihály temetőben nyugszanak. (1. kép.) Munkásságában több olyan alkotást találhatunk, ami messze megelőzte korát, és a Selmecbányán folytatott kutatómunka magas színvonalát jelezte. Akkortájt hazánk erdőgazdálkodásában tömegesen terjedt az akác, de népszerűségét sokan kétségbe vonták, sokféle hátránya miatt a gyakorlati szakemberek egyrésze inkább visszaszorítani kívánta. Jórészt olyanok, akik heg)- és dombvidéki térségek erdőit kezelték, és ott az akác valóban nem volt helyén a természetes, őshonos, lombos erdőket alkotó fafajok helyett. Az akác helyes megítéléséhez Bencze Gergely azzal járul hozzá, hogy az akác tűzifa hamuját részletesen elemezte (1893) és megállapította, hogy 12,14% káliumot és 5—11% foszfort tartalmaz, mindez kellő mennyiség ahhoz, hogy a mezőgazdasági termesztésben trágyaként is hasznosítani lehessen. 100 kg akácfa hamuját elégnek tartotta 1,4 hold borsótermés káliszükségletéhez, és 1,7 hold foszforszükségletéhez. „Az elégett fa hamujának trágyaszerül fel nem használása pedig a legnagyobb közgazdasági bűnnek kell hogy fel tűnjék, ha meggondoljuk, hogy külföldre vitt gabonaneműekben és házi állatainkban mily nagy káli és foszforsaweszteséget szenvedünk" — írta. Úgy hiszem, az idézet kiváló közgazdasági szemléletet tükröz és az erdei termékek sokoldalú hasznosítására is jó példa lehet. Ugyanezen megfontolások miatt foglalkozott Bencze Gergely ép és reves tűzifák fűtőértékével is (1901 a). A ma lenézett és semmirevalónak értékelt bálványfát is vizsgálta és kimutatta róla, hogy „0,75 ürm. bükk tűzifa és hasonló nedvességi állapotban lévő 2,0 ürm. bálványfából termelt tűzifa hőhatásbeli értéke egyenlő". Napjaink vízhiányos éveiben felértékelődnek Bencze Gergelynek az erdő vízkészletgazdálkodásbeli szerepének megismerését szolgáló vizsgálatai (1901 b) Ő volt az első. aki kiterjedt erdei intercepcióméréseket végzett hazánkban, de a külföldi 414