Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Szila Szabolcs: A magyar tudomány és a szellemi élet mártírjai a Sopron vidéki állásépítésen 1944–1945-ben
Szita Szabolcs A magyar tudomány és a szellemi élet mártírjai a Sopron vidéki állásépítésen 1944—1945-ben A Sopron vidéki erődépítő munkaszolgálat története dr. Csatkai Endre egyéni sorsától elválaszthatatlan. Eletének kitörölhetetlen mozzanata, azzal együtt, hogy erkölcsiségéből fakadóan mindenkinek megbocsátott. De nem felejtett. Leírta, elmondta, átadta megélt tapasztalatait, hogy sokkal többen tegyenek a barbárság, a rémség ellen mindenkor, mint 1944-ben. A tudomány, a szellemi élet veszteségei a Sopron vidéken a második világháborús nemzeti harakiri részét alkotják. Összefoglalása legyen tiszteletadás dr. Csatkai Endre áldozata, bűntelenül történt üldöztetésekor is tanúsított embersége, kitartása előtt. 1944 őszén a nyugati határon kitűzött erődvonalat három szakaszra tagolták, ezek Pozsonytól (a német térképeken Festung Pressburg) délre, az írottkőig húzódtak. Az északi szakaszt a Hainburg—Pozsony vonaltól a Fertőig. Védenyig (Weiden am See) jelölték ki. A középső szakasz a Fertő északi és déli partja közötti területet fogta át, nagyjából Sopron vonaláig. A déli szakasz Soprontól írottkőig terjedt. Az erődítés meghatározó gondja volt, hogy a határtérségben német munkaerő alig, vagy erősen korlátozottan állt rendelkezésre. Emiatt Edmund Veesenmayer birodalmi megbízottnak, és a magyarországi deportálásokat szervező, irányító Eichmann-stábnak a Szálasi-kormánnval folytatott egyezkedései nyomán 1944. november 6-ától Budapestről, az óbudai téglagyárból naponta hatezrével vezényelték és hajtották a fővárosi zsidók menetoszlopait a Dunántúlra. A Hegyeshalomba teljesített gyalogmars után a német határon átadott magyar zsidócsoportokat — összességében 50 000 főt — az SS irányította tovább. Legtöbbjüket először a határközeli Zurányba (Zurndorf), onnan zömmel délre, az állásépítésre parancsolták. 1 A Niederdonau erődvonal három szakaszán 1945 március végéig legalább tizenkét nemzetből származó deportáltak, hadifoglyok — a németek kényszermunkásainak valamely kategóriájába eső, embernek is alig számító páriák — ásták a hadicélú árkokat, fedezékeket, építették a védelmi állások megannyi válfaját. Sok földépítmény, fedezék, bunker alighogy elkészült, beomlott. A csapadékos őszben, télben az árkok talajvízzel telítődtek. Ezeket újraépítették, kimerték. Általában helyi anyagokkal, kővel, sövényfonattal, fával igyekeztek szilárdabbá tenni. Nyugat-Magyarország határa mentén egész erdőket irtottak ki. Gyakran áldozatul estek a szőlősorok, a gyümölcsfák. Sok faluszéli, közvetlen határvidéki birtok az árkok miatt megközelíthetetlenné, művelhetetlenné vált. Hogy az ilyen „harckocsielhárító" árkok és állásrendszerek nyílt terepen értelmetlenek, sehol sem nyújtottak tartós és komoly oltalmat, azt a háború hatodik évében minden katona jól tudta, de senki sem mondta ki. A munkálatokba az állásépítés parancsnokságai a Gau Niederdonaura másított Burgenland birodalmi védelmi biztosa útján bevonták az osztrák polgári lakosságot. A területen található szakmunkásokat, nagy tömegekben Keletről való munkásokat 1 Magyarország 1944. Üldöztetés-embermentés. Nemzeti Tankönyvkiadó — Pro Homine 1944 Emlékbizottság, 1994. 74. o. 359
