Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Askercz Éva: A Storno család műgyűjteménye

A sk erez Éva A Storno család műgyűjteménye A Storno család ma ismert műgyűjteménye Fő téri lakásukban és Bécsi utcai műtermükben felhalmozott tárgyakból áll, olyan, generációk által összegyűjtött műtárgyakból és használati eszközökből, amelyeket 1845-től csaknem 1980-ig folyamatosan gyűjtöttek, változó intenzitással. E gyűjtemény különös értéke abban mutatkozik meg számunkra, hogy megőrizte és tükrözi egy család három nemzedékének műgyűjtő magatartását, a műtárgyakhoz való attitűdjét. Ugyanakkor, mivel lényegi elrendezését és a tárgyak elhelyezését tekintve alig változott a múlt századi állapotokhoz képest, őriz valamit a századvég első múzeumainak tarkaságából, a műtárgyak és dokumentumok azonos rangon való kezeléséből. Sajátos pozitívuma ezen túl abban mutatkozik meg, hogy mivel e gyűjtemény az egykori lakásban halmozódott föl, megőrizte számunkra a múlt század végének historizáló lakberendezési stílusát, szokásait. A gyűjtemény megteremtője, a pater fainilias id. Storno Ferenc volt (1821—1907), aki kéményseprő iparosból lett restaurátor, és mint ilyen, sajátos múlt századi sikertörténet birtokosa, s ez tevékenysége mellett életvitelében is nyomonkövethető. Id. Storno Ferenc 1845-ben telepedett le Sopronban, 1875-ig felesége Kolostor utcai házában lakott, de már ekkor is vásárolt régi képeket és bútorokat Sopronban és annak környékén. A kéményseprés mellett az ötvenes évektől kezdve egyre több művészi megbízást, megrendelést kapott, ami eleinte tárgyak tervezése, épületek rajzolása, felmérése volt. Az 1860-as évektől kezdve pedig freskók, majd templomok restaurálása, s ezek stílszerű kifestése és berendezése lett a feladata. Amikor 1872-ben megvette a Fő téri házat, és elkezdte belső átalakítását, már legfőképpen restaurálással, tervezéssel foglalkozott. Ez a tevékenység meghatározta lakásának belső díszítését épp úgy, mint berendezését. A túlnyomórészt középkori templomokat restauráló Storno lakását a német historizmus szokásaihoz igazodva rendezte be, ismerve és követve Jacob von Falke és Georg Hirth

1 polgároknak írt tanácsait. Ezért festette ki lakószobáit sötét színekkel, a múlt hangulatát idéző üvegablakokkal, és régies hatású ajtókeretekkel, mennyezetképekkel is ehhez az ízléshez igazodott. Ugyanakkor törekedett arra is, hogy a belső terek berendezési tárgyaikkal is tükrözzék lakóinak foglalkozását, a régiségek iránti szeretetét. Az ebédlő, háló és lakószobák kialakítása mellett ezt szalonjukban figyelhetjük meg leginkább, amelynek mennyezeti frizén kartusokba foglalt bölcs mondásokat és versidézeteket találunk, melyek a berendezés tárgyaival együtt, szóban is megfogalmazzák lakóinak erkölcsi nézeteit, művészetekhez való viszonyát. Talán nem véletlen az sem, hogy ekkor készítette id. Storno azt a családi jelképpé váló agancsos csillárt is, amelyet a századvég hívott elő a német reneszánsz idejéből, és tett divatossá. Az agancsos, angyalalakos csillárt Storno kéményseprő figurával látta el, de kezébe festőcímert és körzőt adott. A mesterségét büszkén, felemelkedésében is vállaló ember jelképévé vált ezáltal e tárgy is. * Falke J.: Das deutsche Zimmer der Rennaisance, 1880. Hirth G.: Das deutsche Zimmer von Mittelalter bis aim Gegenwart, I

—II. München, 1898. 319