Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Nováki Gyula: Kuruckori erőd Sopronbánfalva felett

Kloster 1 9 und Wandorf 2 0") vezetett. Ezután közelebbi helymeghatározás nélkül csak annyit ír, hogy a völgyben és az erdőn át egészen „Forchtenstein" 2 1 -ig tartott (4. kép.) A nagyszabású munkához az egész Sopron megyéből és a hercegi uradalomból is kirendeltek embereket, így néha 4-5000 ember is dolgozott egyidőben. A munka csak bizonyos mezőgazdasági munkák idejére állt le. A sáncépítés azonban sok kárt okozott a soproniak szőlőiben és szántóiban. A krónika külön kiemeli, hogy a város is épített három redutot. Az egy ik a Leonhardsbergen készült, azon a helyen, ahonnan a kurucok nemrég ágyúzták a várost. Három szobája volt, mély árok kerítette cölöpsorral, felvonóhíddal, több ágy út is elhelyeztek benne. Ezt a redutot mély árok kötötte össze a külső városfallal, amelyben védett helyen lehetett a reduthoz kimenni. Éjjel-nappali őrzéséről a város polgársága gondoskodott. Egy-egy redutot a Bécsi-kapu előtt a hegyen 2 2 és a Mélyútnál a városplébánosi szántóföldön is építettek, melyeket ugyancsak árok és cölöpsor védett. A léniát a császári csapatok megszállták. A kortárs krónikás megemlíti, hogy ezen kívül még három táboruk is volt, a „Neuhellerische Mühl"-nél, a „Nadlische Mühl"­nél és a „Kamplische Mühl"-nél, ezek helyét nem ismerjük. Mindezek ellenére a kurucok — ahogyan a krónikás írja — gyakran „grasszáltak" e védvonal körül, rálovagoltak, át is törtek rajta. 1706 nyarán ismét fellángoltak a harcok. Augusztus első felében a kurucok kikémlelték a Balf és Sopron közötti léniát, majd 18-án nagy erővel támadták meg, Eszterházy Antal és Bezerédy Imre vezetésével. A kurucok és a császáriak létszámát az egykorú források nem azonosan említik. Az egyik forrás a kurucok létszámát 4000 lovasban és 1000 gyalogosban jelöli meg, 2 3 más forrás összesen 6000 kurucot említ. 24 A császáriak a redutokat az egyik forrás szerint összesen 150, 2 5 mások szerint 300 emberrel védték, de említenek további 800 lovast és 400 gyalogos horvátot és rácot is, akik külön táborban voltak, 2 6 egy valószínűleg túlzó adat szerint pedig 5000-en voltak. 2 7 Annyi bizonyos, hogy a kurucok nyomasztó létszámfölényben ostromolták meg a védvonalat. Rőzsével, földdel töltött ostromkosarakkal tömték be az árkokat, úgy hatoltak keresztül rajtuk. Három redutot ostrommal vettek be, hármat feladtak a védők, a városig üldözték őket. A kurucok a város melletti tábort is elfoglalták. A császáriak a város másik oldalán, a „Neustift" 2 8 és a Bécsi-kapu között a „Kaiserbrunn"-nál, egészen a jezsuita kertekig 2 9 állították fel az új táborukat. 19 A sopronbánfalvai egykori pálos-kolostor. 2 0 Sopronbánfalva. 2 1 Fraknó. - A Bécsi-kapu felett közel van a római kori amphiteatrum maradványa, amelyet az egykori nézőtér földtöltése vesz körbe ovális alakban. Paur Iván ezt a kurucok ellen emelt erődítménynek tartotta. Ma már tudjuk, hogy a római korból származik, de Paurnak valószínűleg részben mégis igaza volt és a „Bécsi-kapu előtt a hegyen" („vor dem Wienerthor auf dem Berg") említett redut (Ritter-s Clironik 124.) kialakítására az amphiteatrum kitűnő adottságait használták fel Sopron védői, bár ennek — Gömöri János szíves közlése szerint — a legújabb ásatások alkalmával nem kerültek elő nyomai (Paur Iván: A sopronvi „Bécsi domb" vaskori temetője. ArchÉrt 6 (1886) 97—114. 97. 23 Archívum Rákóczianum I. oszt. IX. 298. 2 4 Feldzüge VIII. 430. 2 5 Uo. if* Archívum Rákóczianum I. oszt. IX. 298. 2 7 Thaly: Bottyán János 119. 2 8 „Ujtelekj" városrész és kapu. 2 9 A volt Storno-müterem (Bécsi u. 25.) alatti terület. 142

Next

/
Thumbnails
Contents