Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)
REKESZTŐ HALÁSZAT - 1. KÜRTŐ - A kürtő leállítása
halat is megfoghat. Ősszel azonban már nagyon keveset fog, mert akkor a hal a mély vízen tartózkodik, nem jön ki a sekélyebb parti részekre. A kürtő egyetlen hátránya, hogy helyhez kötött, ahova egyszer leteszik, onnan máshova már nem helyezhetik át. Azonban ennek ellenére nagyon kedvelt és eredményes ez a fogóeszköz, - ami már a fentiekből is kitűnik és - amit legjobban az bizonyít, hogy még napjainkban is alkalmazzák. Ezt a kishalász is használhatja me rt nj ncs Vele sok munka. A leállítás után már csak naponta egyszer - mindig a haljárásnak megfelelően - vagy többször le kell halásznia, a készítéséhez és leállításához pedig úgyis segítséget hív. Régebben a kürtőt télen is használták, ma azonban már csak nagyon ritka esetben, niivel azt általában oda állítják le, ahol az ivás idején foghatják vele a legtöbb halat, az erekre, csapásokra, - oda pedig télen már nem jön ki a hal, s így a fogás is bizonytalan. Csak a síkvíz közelében leállított kürtőkkel érdemes télen halászni. Herman Ottó a téli kürtőzésről a következőket írja: „A Fertő...halászsága késő ősszel rendbeszedi a kürtőt,... és bevárja a jeget. A midőn a jég elég erős arra, hogy az ember bátran járhat-kelhet rajta, a halász kiszáll a jegellő... vassal,... mely véső formájú, s másfél méteres nyélre van ráverve, hozzá a szákkal és a tarisznyával. A helyszínére érve, első dolga, hogy a kürtőből a jeget a lekelő vassal óvatosan kitördelje, s a szákkal kiszedegesse. Ezt minden reggel megismétli, hogy a szerszám belső járóin mindig hígvíz legyen. Ez a rekesztés különösen oly vizeken, a melyek egész terjedelműkben be szoktak fagyni, tehát tóságokban, holt- vagy igen lassú folyású folyóágakban, a hol t.i. természetes lékek nem igen képződnek, igen jól fizet: mert a hal a jég alatt megszorul a levegővel érintkező élővíz dolgában, s megérezvén, a nyílt vejszébe tódul, természetesen saját vesztére"* . Ez röviden a kürtő készítésének, leállításának és használatának módja, a Fertő magyar területén. . A magyar Fertőn előforduló kürtőtípusokat eddig funkciójuk szerint felosztottuk csukafogó és pontyfogó kürtőkre, amik - mint már láthattuk - szerkezetileg is elkülönülnek egymástól: mivel a csukafogó kürtők csak fejből es lészaból állnak, míg a pontyfogó kürtők ezeken kívül még kotroccal (vagy kotrocokkal) és udvarral is rendelkeznek. Ha most alakjuk, formájuk, illetőleg szerkezeti összeillesztésük alapján tovább vizsgáljuk e vejszetípusokat, akkor ismét két csoportra oszthatjuk ezeket. Aszerint, hogy lészájuk miképpen van alkalmazva, megkülönböztetünk: középlészás és szárnylészás alakokat. A középlészás csoportba tartoznak azok, amelyeknél a lésza a kürtő hosszanti tengelyére merőlegesen áll, és ezáltal a kürtő nyílását osztja ketté, mint ahogy azt a csukafogó kürtők a. és b. (Lásd 11. ábra), valamint a pontyfogó kürtők a. (Lásd 12. ábra) típusánál láthatjuk. A szárnylészás alakoknál viszont a lésza nem áll külön, hanem kétoldalról - a kürtő hossztengelyével hegyesszöget képezve - a kürtő bejáratához kapcsolódik. Területünkről e csoportba sorolhatjuk a csukafogó kürtők: c., d., e., és a pontyfogó kürtők: b. és d. típusát. Eszerint e tipologizálásból - a területünkről bemutatott kürtőtípusok közül - már csak két pontyfogó kürtő maradt ki: a c. és e. típus, melyek közép- és szárnylészával Iii STUNDL, Karl, 1947. 24. viszont arról számol be, hogy a csoportok használják. 11 3 HERMAN Ottó, 1887. 379. 75
