Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)
HALÁSZÉLET
vasárnapjuk nincs, ilyenkor minden nap hajnaltól késő estig a vízen vannak. Régebben - a bejárási tilalom előtt - még éjszakánként is dolgoztak, hogy minél több halat összefoghassanak, pótolhassák a téli kiesésüket. Az évi jövedelmük nagyobb hányadát az ivás idején végzett munkájukkal biztosítják. Halászattal kapcsolatos hiedelmeket ma már alig találunk. Ahogy mondják, ők már nem hisznek a babonákban, „azokat csak a régi öregek tartották". Akadnak azonban olyan idősebb halászok, akik nem szeretik, ha a halászatra indulásuk alkalmával útközben valaki szerencsét kíván nekik, vagy ha macska szalad el előttük. Sőt tudnak olyanokról is, akik ha ilyen esetben pappal talákoztak, akkor már vissza is fordultak, mert a halászathoz már szerencséjük úgysem lehet. Persze ezeken ma már csak nevetnek, nem hisznek az ilyen előjelekben. Ok már reális jelenségekből következtetnek a haljárásra ill. a halfogásra, mint azt már a halismeretük tárgyalásánál láthattuk. Amit néha mégis gyakorolnak, azt sem meggyőződésből teszik, hanem csak megszokásból vagy tréfából. így pl. néha a háló zsákja után köpnek, hogy minél több halat összefogjon, vagy az első halat leköpdösik, s közben mondják: „apád, anyád idegyüjjön". Ha pedig nagy halat fognak, akkor azt mondják: „megvan a vezér, most má lesz hal". A vízen általában nem káromkodnak, mert szerintük, ha valaki ott síkosakat mond, vagyis káromkodik, akkor nem lesz jó fogás. Halászattal ill. vízzel kapcsolatos csodálatos esemenyekről, viziszellemekről stb. semmit sem tudnak. A Fertő tó keletkezéséről, a Duna és a Fertő földalatti összefüggéséről, Hany Istókról, és a Fertőbe elsüllyedt falvakról viszont több mondát ismernek. Ezek bemutatására azonban ehelyütt nem kívánunk kitérni. A fentebb elmondottak a kishalászokra és a bandában, kötésben dolgozó halászokra egyaránt vonatkoznak. Az alábbiakban egészen röviden ismertetjük külön a kishalász, és külön a csoportban dolgozó halászok életét, s a kettő között némi párhuzamot is vonunk, hogy aztán rátérhessünk a régi kunyhóbeli élet bemutatására. A kishalász egyedül járja a vizet, ha csak teheti naponta, mert ahogy mondja: „Az alvó róka nem fog nyulat, de a lusta halász se halat" 25 2. Természetesen azért rosszabb haljárás, vagy sürgős mezőgazdasági munka esetén 4 napig is otthon dolgozik, s csak azután megy ismét halászni. Az idejével szabadon rendelkezik, akkor megy a vízre, amikor akar, nincs függőségi viszonyban. Az igazi, szenvedélyes kishalász azonban nem szereti a mezei munkát végezni, nem bírja sokáig a vizet nélkülözni. Ezt kifejezésre is juttatja: „Nekem a mezei munka nehezebb, mint a halászat, abba jobban elfáradok. Jobb, ha az ember lába alatt mozog a hajó" 25 3. Ezért amelyik csak teheti, inkább a feleségét vagy a gyerekeit küldi ki a mezőre, hogy ő nyugodtan halászhasson. A legtöbb esetben az asszony műveli a földet, az eteti az állatokat, hogy férjét ne kelljen elvonnia a halászattól. A munkát tehát megosztják maguk között, s így a halásznak csak a nehezebb munkák elvégzésénél kell néhány napig segítenie. A kishalászok általában zárkózottabb emberek, mint a kötésben dolgozók, s nincs bennük olyan közösségi szellem sem, mint amilyen a banda tagjainál tapasztalható. Általában féltékenyen titkolják egymás előtt, hogy hol fogtak sok halat, mert attól 212 Zsugonits Ferenc. Zsugonits Ferenc. 181
