Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)

HALÁSZÉLET

HALÁSZÉLET Alihoz, hogy e számszerűen egyre kevesbedő kis társadalmi réteg mindennapi, egyszerű, kevésbé változatos, de élményekben mégis gazdag életét a valóságnak megfelelően bemutathassuk, hűen visszatükrözhessük, egy külön tanulmányt kellene írnunk „Halászélet" címmel, amiben kettős szempontot kellene követnünk: egyrészt meg kellene vizsgálnunk a halászok életét az egyes községekben, ahol laknak, melyeknek kötelékébe tartoznak, másrészt kint a vízen, ahol dolgoznak. E kettősség szempontjából kellene aztán megvizsgálnunk külön a kishalászok és külön a bandában dolgozó halászok életét. Dolgozatunkban azonban csupán csak egy fejezetben foglalkozhatunk e kérdéssel, — mivel egyrészt a halászélet kialakulásának előfeltételeit, másrészt annak részeit, alkotóelemeit, tárgyi objektumait kívántuk behatóbban megvizsgálni, részletesebben bemutatni - azért itt csak ízelítőt adhatunk a halászok életéből. A halászok között jelenleg megtaláljuk a régi halászcsaládok leszármazottjait, akik már gyerekkorukban játszva megismerkedhettek apjuk mellett a különböző halfajtákkal, szerszámokkal és fogásmódokkal, s így szinte észrevétlenül tanulták el a halászat mesterségét. A legtöbb közülük már 12-14 éves kora óta önállóan járt ki a Fertőre horgászni, tapogatózni vagy esetleg varsákat lerakni ill. felnézni. Mikor aztán legények lettek, beálltak valamelyik bandába dolgozni, s azóta is ott húzzák a hálót. Ezeken kívül itt találjuk azokat is, akik mar csak felnőtt korunkban kezdték el a halászatot, mivel földdel nem rendelkeztek, napszamosmunkát vállalni nem akartak, ezért inkább beálltak halászbandába dolgozni. Vannak viszont olyanok is, akik egy kis földdel rendelkeznek ugyan, de abból megélni nem tudnak, és jövedelmüket a halászattal próbálják kiegészíteni. Ezek főleg kishalászok lesznek, hogy idejükkel szabadon rendelkezhessenek, ne kelljen függőségi viszonyban lenniük a bandával. Egyrészük a halászatot tartja elsődleges foglalkozásának, - ezek aztán esetleg még bandába is beállnak, - másik részük viszont inkább a földművelést, s ennek megfelelően hol több, hol kevesebb időt fordítanak a halászatra. Az említetteken kívül elvétve akadnak olyanok is, akik már annyi földdel rendelkeznek, hogy abból nyugodtan megélhetnek, s így a halászatot csak időtöltésnek tekintik, éppen ezért csak alkalomszerűen gyakorolják, - főleg ívás idején, - hogy a szórakozás mellett egy kis költőpénzre is szert tehessenek. Ezeket tulajdonképpen már nem is tekinthetjük igazi halászoknak. Számuk is egyre kevesebb. A halászok házát az egyes községekben már messziről meg lehet ismerni az udvaron látható szerszámokról: tapogatókról, varsákról, bárkákról, az eresz alatt elhelyezett hálókról és a kerítéseiket kiegészítő hálódarabokról. Kerítéseiket legtöbbször a tönkrement kürtő lészája képezi. Az udvaron található még a tyúkól, disznóól vagy esetleg az istálló is. Az utóbbi csak a földdel is rendelkező halászoknál fordul elő, az előbbi kettő azonban minden halásznál, mert amelyik csak teheti, disznót 179