Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)

JOGI VISZONYOK

„Az uradalom a bérlőket igazolvánnyal látja eí és azt tartoznak maguknál hordani és az őrszemélyzet kívánságára felmutatni". A legtöbb szerződésben még azt is kihangsúlyozta a bérbeadó, hogy: „Törvényes rendelkezések és az itt szerződésben felsorolt egyéb megállapodások be nem tartása, minden kártérítés nélkül, szerződés azonnali megszűnésével jár" Valamint azt, hogy: „Ezen szerződésből felmerülő bélyeg, adó vagy illeték a bérlők terhét képezik". Az elkészített írásbeli szerződést aztán a halászok előtt - tudomásulvétel végett felolvasták, majd a bérbeadó és bérlő kölcsönös hitelesítése után még a jelenlevő két tanúval is aláíratták. Sopron városával, valamint a győri püspökség uradalmával is hasonló jellegű szerződéseket kötöttek A banda tagjai a szerződés megkötése után elmentek a jegyzőhöz, akitől megkapták a halászjegyet, vagy halászkártyát, amit mindig maguknál tartottak, ha a vízen dolgoztak, mert ellenőrzés esetén ezzel igazolták a terület halászatára való jogosultságukat. A halászgazda kártyájáért mindig többet kellett fizetniük, mint a többiért, mert az „egészjegyet", „meterjegyet" kapott, míg társainak pedig csak Jeljegy" vagy „segédjegy" járt. Addig a szerszámaikat el sem készítették, amíg ezt mind el nem intézték, illetve amíg a halászatra alkalmas helyeket meg nem kapták, mert hiszen az eszközeiket mindig a bérelt terület adottságainak megfelelően kellett formálniuk, módosítaniuk. A szerződésben meghatározott összeget vagy azonnal kifizették - ebben az esetben a pénzt erre is ugyanúgy összeadták arányosan, mint a szerszámra, - vagy csak a kitűzött fizetési határidőre a már közösen fogott és értékesített hal árából. Az egyes bandák néha - a bérbeadó kikötése ellenére is — kiadták albérletbe a halászatot olyan kishalászoknak - főleg tapogatósoknak, esetleg varsásoknak, - akik vízterülettel nem rendelkeztek. Ezektől azonban bérleti díjat nem fogadtak el, sőt még hallal is csak ritkán fizethettek, hanem a bért inkább ledolgoztatták velük. Ennek fejében segítettek a szerszámkészítésnél, halértékesítésnél, a halászatnál helyettesítették a bandából hiányzó tagokat stb. A kishalászok nagyrésze azonban már nem albérletben dolgozott, hanem vagy többen összeállva közösen bérelték ki az egyes községek egész vízterületét, vagy egyénenként külön-külön annak csak egy bizonyos részét, a nádas között levő tavakat, tócsákat, öblöket, csapásokat stb., amik alkalmasabbak voltak a kisszerszámokkal űzött halászatra. Az előbbi esetben csak egy szerződést kötöttek az egész területre vonatkozóan - amit aztán csak maguk között osztottak fel együttes megállapodás alapján, - és ennek megfelelően a bérleti díjat is közösen és arányosan összeadták; az utóbbinál viszont minden halász külön-külön kötötte a szerződést a területrészre, és annak bérét is egyedül fedezte. A bérleti szerződésben meghatározott feltételek náluk is ugyanazok voltak, mint a bandákban dolgozó halászoknál. Amíg a halászbandák és kishalászok azért bérelték a területet, hogy annak halászatából megélhessenek, addig a jobbmódú gazdák azért, hogy minden különösebb fáradság nélkül egy kis pénzösszeg befektetésével minél nagyobb jövedelemre tehessenek szert, a bérletre és az eszközökre ráfordított pénzt mások dolgoztatásával kamatoztathassák. Ezek főleg bandákkal dolgoztattak, s csak elvétve kishalászokkal. Ők a bérleti szerződésen kívül, - melyet az egyes községek határához tartozó vízterülettől függően vagy a várossal, vagy az uradalmak intézőségével kötöttek, ugyanúgy mint az előbbiek - még külön az általuk munkáltatott halászokkal is 167