Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)

KERÍTÓHALASZAT - 1. NAGYHÚZÓHÁLÓ - A nagyhúzóháló használata: húzás karóra

már úgy, hogy a két hajóval egészen megközelítsék egymást, „a két hajó orra egymással szembenézzen" — és ott ismét rögzítik azokat, a vasmacskák és hajókarók segítségével, hogy a húzást megkezdhessék. Ha a húzás hele kicsi, vagy nagyon futnak a halak, akkor az előrehúzási műveletet a munkafolyamatból kihagyják és mindjárt az első húzás után összemennek. Ezt nevezik friss húzásnak, - amit főleg nyáron gyakorolnak, mivel akkor a hal gyorsabban mozog - míg a rukkolással közbeiktatottat lassú húzásnak, amit inkább ősszel végeznek, amikor a hal mozgása a hideg miatt jóval lassúbb. Húzás közben a háló szárnyai egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a háló patkóformájúra összeszűkül. Amikor a kávafák beérnek, akkor a két hajó - a húzás irányára merőlegesen - egymás mellé áll, ami úgy történik, hogy a halashajó (a hálóst megkerülve) a háló fölé jár, rááll a háló két szárnyára, - a hálóshajótól kb. 1.5 m-nyi távolságra, - hogy a hálót ez alatt húzhassák majd be a hálóshajóba. A hajókat most így rögzítik — a vasmacskákon és a hajókarókon kívül még az evezőkkel is, amiket a farkarikákon, vagy a külön erre a célra a hajók oldalára elől és hátul felerősített erős, kötélkarikákon dugnak keresztül, - hogy azok biztosabban álljanak. (Ha a halászok lélekvesztőt is hoztak magukkal, akkor - a halashajó helyett - ez áll a háló fölé, míg a másik két hajó - ettől kb. 1.5 m-nyire - közvetlenül egymás mellé kerül). A hajók keresztbeállása közben a halászgazda veszi a lefogó-, vagy letartócsigát, valamint a meredit és átmegy a halashajóba. Ott a lefogócsiga segítségével a két hajó között lenyomja az inakat a fenékre, hogy a halak alatta el ne menekülhessenek, miközben a hálóshajóban álló négy halász húzza a hálót, ami tehát a halashajó alatt jön keresztül. A két inas - belül egymás mellett - az inat, a két folócos pedig - ezeken kívül, jobbra és balra - a folócoskötelet húzza. Az ilyen elhelyezkedésre azért van szükség, hogy egy inas és egy folócos szedhesse - valamint rakhassa a hajó fenekére karikába - a háló bejárófelét, és ugyanígy egy-egy annak kijárófelét, hogy ezáltal a hálónak csak az egyik részét - a kijárófelét - kelljen majd visszaszedniük ahhoz, hogy az a kivetésre megint készen legyen. A húzás közben a halászok arra ügyelnek, hogy a háló a halashajó alatt feszesen jöjjön, vagyis a folócoskötél a fenék alatt csússzon, nehogy a halak még felül, a kettő között kiszökhessen, ezért a folócosok a köteleket magasan tartják. Arra is vigyázniuk kell, hogy a két szárnyat egyenletesen húzzák, s így a zsák egyenesen haladhasson előre. Ezt segítik elő a 25 m-ként elhelyezett folóc-csomók. A húzás akkor jó, ha ezek egyszerre érnek a két folócos kezéhez. Amikor ezt a folócos megfogja, akkor csak annyit mond: van, s addig csak egészen lassan húz, amíg a másik ugyanezt nem mondja, mert tudja, hogy a húzásban megelőzte társát, ezért azt be kell várnia. Ha aztán már az is szólt,akkor újra a rendes ütemben húzhat tovább. A hálót annál gyorsabban húzzák, minél közelebb ér a zsák. Ezalatt a halashajóban álló lefogó, vagyis a halászgazda a meredivel szedi le a szárnyakról az előreszaladó halakat, és dobja a hajó fenekére. Balkezével a letartócsigára könyököl, jobbal pedig a meredit kezeli. Mikor aztán a zsák beér, a lefogócsigát hirtelen felrántja, míg a másik négy halász közösen, gyors mozdulattal a zsákot kiemeli, majd annak tartalmát - a fogás eredményét - a halashajóba kiönti, ahonnan a bárkába rakhatják. Ezzel a húzás, a kerítés végetért, kiemelik a vasmacskát, hajókarókat és evezőket, s indulnak újabb „húzóhelre". A háló átszedését, visszaszedését, v. átfordítását már 112