Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)

KERÍTÓHALASZAT - 1. NAGYHÚZÓHÁLÓ - A nagyhúzóháló készítése: kötése és felkötése

szárnyai a vízen majd ne mereven, fíigőlegesen álljanak, hanem kissé bögyökösen, homorúan enyhe mélyedést képezzen, és ezzel az íveléssel szinte beborítsák - a háló középrésze felé irányítsák - a bekerített halakat, s így megakadályozzák, hogy azok az ín alatt vagy a folócoskötél felett kiszökhessenek. Éppen ezért a hálólepedőket úgy kell az ínra és a folócoskötélre felkötniük, hogy azok lazán álljanak, és minél nagyobb bögyököt képezhessenek. Ennek elérése érdekében a lepedők szemeit a felkötéssel kissé összehúzzák, szűkebbre szedik, miáltal azok eredeti mérete természetesen megrövidül. A felkötés megkezdése előtt a köteleket megpuhítják (kétkézzel hajtogatják, tördelik), hogy a vízen majd ne csináljon nyolcasokat, vagyis ne tekeredjen, mert akkor a hálót is felcsavarja, s a halakat elengedi. A puhítás után a keményebb kötélre amely a folócoskötél lesz - felfűzik a folócokat, amiket már előre elkészítettek, közösen kifaragtak, vörösfenyő vagy esetleg nyárfa héjából - mivel ezek könnyűek, s így fennmaradnak a vízen, - téglalap (hasab), négyszögletes, kerek, vagy ovális alakúra ugy. hogy hosszúságúk, ill. átmérőjük kb. 8-10 cm legyen (47. ábra). A folócok közepén a lyukat elég nagyra fúrták, hogy a kötélen szabadon mozoghassanak, „tudjanak játszani", mert különben a hálóbeszedésnél a húzás alkalmával majd nem csúsznak el a hajó alatt, hanem abban elakadnak, vagy a feszülés következtében eltörnek. A halászok már tudják, hogy az egyes lepedődarabokhoz - attól függően, hogy a zsáktól milyen távolságra helyezik el azokat, - valamint az egész hálóhoz kb. hány folóc szükséges, és ennek megfelelően fűzik fel a folócokat a kötelekre. Azután a folócokkal ellátott kötelet kifeszítik két fa vagy a pajta falai közé derékmagasságban, majd melléje kb. 100-120 cm távolságra, kihúzzák a két innak való puha kötelet is úgy, hogy azok vízszintesen és egymással párhuzamosan helyezkedjenek el. Ezt a munkát két halász is elvegezheti, míg a másik három addig a háló legfontosabb részét, a zsákot készíti el a felkötéshez. A zsákot vagy hálólepedőből varrják össze a megfelelő formájúra, - ebben az esetben mindkét oldalába beletoldanak még egy-egy ékformájú lepedődarabot, melynek legnagyobb szélessége 25-30 cm, hogy a szájnyílás a kívánt nagyságot elérhesse, - vagy a hal szállításra alkalmazott hálózsák, valamint a merítő zsákjának kötéstechnikájához hasonlóan körbe kötik szaporításos módszerrel.Mindkét megoldásnál arra törekszenek, hogy a zsák szájnyílása 80 szemes legyen. Legelőször a zsákot kötik fel, mivel az pontosan a háló közepére kerül, és így ettől jobbra és balra egyenletesen helyezhetik el az egyes lepedődarabokat, amik együttesen majd a háló szárnyait képezik. A zsák alsó részére hosszában is tesznek dupla inkötelet, a felsőre - a zsákfelhésre - pedig folócoskötelet (48. ábra), és ezekre kötik fel 5 szemenként a zsákot, de csak egészen lazán, - nem olyan szorosan, mint a lepedőt, - hogy ne húzódjon, hanem teljes hosszúságában széjjelnyíljon, mivel a folócok a tetejét a víz színére, az alját pedig az ín és a végén elhelyezett seggikő (sk) a fenékre húzza. Ennek biztosítása érdekében a zsák felső részére, - a hosszanti folócoskötélre merőlegesen, - még három helyen kb. 150 cm-ként, keresztbe is kötnek fel a hálószemekre folócokat, - sorba, egymástól 10-15 cm-nyire, - hogy a zsákfelhést ezek is emeljék. Mindezzel kettős célt érnek el, a zsák jól széjjelnyílik, azonkívül az ínkötél csúszik a húzás alkalmával az iszapba, s ez bizonyos fokig óvja a zsákot. „Az ínkötél szenved a sárba és nem a zsák, ami a háló legnemesebb része" * . 1 ^ Zsugcmits Jenő. 103