Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Banner Zoltán: Szervátiusz Tibor kolozsvári korszaka
KÉP-ÍRÓ konszenvére, de egyszersmind arra is, hogy ne szakadjon el az inspiráció belső forrásaitól."14 Miközben tehát majdhogynem egyszerre, egyazon időben faragja kőbe saját identitásának és a nemzet szellemi formába öntőinek a létportréit, Móriczot (5. kép), Bartókot, Adyt és az odahaza még csak Börtön címmel elfogadható, de Magyarországon már bevallhatóan Szülőföldem: Erdély rácskompozícióját, ezt követően két éven át dolgozik hegesztő, kovács, cizelláló vasmunkásként a számlálhatatlan, temetetlen, fel nem támasztható lelkek Golgotáján, a Kolozsvári Krisztuson (6. kép]. De időnként visszamosolyognak barangolásaiból az angyali üdvözlet kis meglepettjei, az élet szentségét megtestesítő kicsi bálványok is (tulajdonképpen valamennyi egy-egy gyönyörű térszobor vázlata, akárcsak Izsó Miklós táncba révült terrakotta szegénylegényei) — mindeközben pedig, tehát „a konkrét társadalmi közösségben gyökerező" új (erdélyi) magyar szobrászat korszerűségéért, elhivatottságáért folytatott küzdelmébe művészeti írásaival rendszeresen bevonja közönségét is. Márpedig Szervátiusz Tibor valóban egyike korunk azon ritka műveltségű képzőművészeinek — mint például éppen Henry Moore, vagy nálunk Medgyessy Ferenc, Borsos Miklós, a kortársak közül Melocco Miklós — aki az alkotómunka értelmét értő, tisztán látó emberek sokaságától reméli a művészet elhalványuló társadalmi hivatásának, személyiségalakító funkciójának a megőrzését, ezért nemcsak a művekkel, hanem elméletileg is új közmegegyezésre törekszik a közösséggel, amelyből vétetett. Ezért a fellegvári műteremház nyitva állt minden jószándékú látogató előtt; rajzai és illusztrációi jelennek meg a sajtóban, főleg az utunk irodalmiművészeti hetilapban; saját kezűleg faragott bábuival megújította a kolozsvári Bábszínház magyar tagozatának játékstílusát; díszletet tervez a nagyszínháznak, például Tamási Énekes madarához; a Kalevala erdélyi fordítója, Nagy Kálmán, tragikus halála előtt őt kéri fel a kötet illusztrálására; 1965-ben első (és Kolozsváron utolsó) egyéni kiállításával is nyilvánosság elé lép — igaz, iparművészeti tárgyakkal; édesapját köz-5. kép Móricz Zsigmond, 1969 andezit, Magyar Színház, Kolozsvár hegesztett vas, 3 x 3 x 0,3 m 14 Beszéd az UNESCO 1 952-es konferenciáján a művész és társadalom kapcsolata témában. A Szerző kiemelései. In: Henry Moore: A szobrászatról, Helikon, 1985 64
