Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Jovián György: Fotókról, érzelmesen
KÉP-ÍRÓ hogy a rög, a felszántott ugar, akkoriban valósággal rögeszmésen foglalkoztatott, és vele a kényszer, hogy ugyanazt a motívumot mindig ugyanúgy, de mindig „másképpen" tudjam megfesteni... A fotók zöme közvetlenül a megnyitó előtt készült, amikor még a termekben csend honolt — a képek némán lógnak a falon. Kedvencem, nagyméretű Nagy Morémmá képem, a díszteremből nyíló ajtón keresztül, egy ajtó feletti rokokó jelenet társaságában látható. Utóbbin egy egyházi személy vörös bársony kispárnán koronát ajánl egy baldachinos trónuson helyet foglaló, türelmetlen úrnak... (1. kép) A képet bohémiai kristálycsillár és csíkos huzatú, kerek háttámlájú (felújított...) székek egészítik ki. A gyönyörű díszteremről van egy másik fotó is: minden ajtó zárva, a kb. hetven szék katonás, szigorú rendben várakozik a megnyitóra beharangozott koncertre, a freskók meg a stukkók bohókásak. (Nagy kár az üveg/fém tárlókért, amelyek üresen, feleslegesen, mintegy véletlenül sorakoznak a fal mellett.) Másik kedvencem: ugyancsak a Nagy Morémmá, előtte fehér terülj asztalka, rajta kóla, fanta, ásványvíz, meg egy üres tálca, amely a kötelező pogácsára vár... Ember még mindig sehol. [2. kép) No, de váratlanul feltűnik az első ember: Almási Tibi méretes kalapáccsal a kezében, némileg finomkodó, mintegy balett táncoshoz illő mozdulattal felszögeli a kiállító életrajzát. (3. kép) (Az életrajz ebben a formájában úgy viselkedik, mint egy műtárgy: egy portréfotó, körötte a több száz adat ömlesztve, egységes szürke massza, még soha senki nem volt képes, hogy akár az első soron átrágja magát). Következik a kurátor elégedett hátrálása, közben lóbálja a kalapá-3. kép 40
